Cikkek

A munka meghozza gyümölcsét, avagy 4 nap a móri ezerjó tavon! 2012. április 16.
3 olvasó 10-ből 9.3 pontra értékelte az írást.

Mint általában minden évben, idén is pecával töltöttük a húsvéti ünnepek egy részét. Bár az előrejelzések nem mutattak barátságos időt, mi mégis izgatottan vállaltunk be 4 napot a móri horgásztavon, ahol először jártunk életünkben.
Április 8.-án délután érkeztünk a kiszemelt vízhez. Ismeretlen környezet, tomboló északi szél, és egy szép, akadókkal tarkított vízfelület várt arra, hogy ismét bizonyítani tudjunk a ZS-CARP bojlikkal. Választásunk a már jól bevált HOT SPICY-ra esett. Szerettük volna letesztelni ilyen zord időjárásban is, amilyen a túra alkalmával volt(a CHILI-LIVERT most nem erőltettük).

{KEP::33727::590::center::}

Kipakolás után elsőként a horgászbotok kerültek a megbeszélt helyekre. A szél nagyon erős volt, és bízva abban, hogy később enyhül, végszerelékeinket partról juttattuk be mindenféle bójázás nélkül. Míg csapattársam egy átjárót célzott meg, én a szembe parton kiszemelt, vízzel elárasztott fasort tippeltem ki magamnak. Etetésünk ebben az esetben pár szem bojli volt, melyet dobócsővel koncentráltan juttattunk a horgok köré.

{KEP::33699::590::center::}

Nem is kellett hogy sok idő elteljen, csapattársamnak egy húzós kapás jelezte, hogy bajuszos barátunk megéhezett a neki felkínált 20 mm-es erősen fűszeres bojlira. Egy kisebb testű, 3 kg körüli pontyot szákolhattunk meg. Nagyjából 3 óra telhetett el, és miközben táborhelyünket alakítottuk ki, húzós kapásra lettem figyelmes a jobboldali botomon. Bevágás után mintegy 5 perces fárasztást követően már a pontybölcsőben pihegett tükrös barátunk. A mérleg nyelve 16.40 kg-ig billent ki. Leírhatatlan öröm töltött el, hiszen számos pontyot sikerült fognom 16 kilóig, de ez a bűvös határ most megdőlni látszott. Első kapás és mindjárt egyéni rekorddöntés.

{KEP::33700::590::center::}

Estefelé csökkenni kezdett a szél, így sikerült mindannyiunk bójáit lerakni a helyükre. A vízmélysége nem volt túl változatos. A meder közepe bizonyult a legmélyebbnek kb 2 méter, itt 30-40 cm-es iszapréteg volt. A többi részeken átlagosan 1,5 m-es mélység keményebb talajjal, míg az akadók körül 70-100 cm-es volt a víz mélysége. Bójáinkat erjesztett kukoricával és búzával, valamint pellettel és bojlival szórtuk meg. Az éjjel folyamán csapattársamnak volt 4 kapása a meder utáni területről, míg az én jelzőim csendesek maradtak. A halai zömét 10 kg feletti pontyok tették ki. A kapások után 5-10 szem bojlit juttattunk a bójákhoz dobócső segítségével.

{KEP::33701::590::center::}

Április 9.-én, a horgászat másnapján pici stratégiaváltás után szerelékeinket más-más helyekre juttattuk be, hiszen a víz hőfoka folyamatosan hűlt le a hideg éjjelek végett. Más akadósorokat és nádszéli helyeket szemeltünk ki, ugyanis itt a mélység volt, hogy alacsonyabb volt 70 cm-nél is. Ezeket a helyeket a gyengébb napsugarak is könnyedén felmelegítették. A kapások a hideg ellenére is sűrűsödni látszottak ahogy teltek-múltak az órák. A hatalmas szél este 6 óra tájékán teljesen megállt, végre kicsit kellemesebb lett az idő. Közben csapattársamnak ismét sikerült pár példányt a matracra fektetni, ezek közül is ő volt a legszebb.

{KEP::33702::590::center::}

A napnyugtát követően egyre keményebbre változott az idő, de ez a halak kapókedvén nem rontott. Az éjszakai mínuszokban is sikerült pár szép pontyot fognunk (volt hogy a hőmérséklet -5 foknál is hideggebb volt). Az éjjel legnagyobb hala csapattársam által fogott gyönyörüséges 13.50 kg-os tükrös volt, mely a HOT SPICY dupla 20 mm-es bojlira csábult el. Minden éjszaka a halak szinte 90 százalékának a dupla 20-as bojli tetszett meg.

{KEP::33707::590::center::}
{KEP::33703::590::center::}
{KEP::33704::590::center::}

Április 10.-én a szél teljesen megfordult, érezhetően melegebbre alakult az időjárás. A halak kapókedve mégtovább javult, szép számban fogtuk a 10 kg körüli példányokat szinte egész nap. Következett a túra utolsó éjjele. Este felé szinte éjfélig kapásaink voltak, ezután fáradtan nyugovóra tértünk. Az éj csendjét a sátorban jelzőm szaggatott csipogása zavarta meg. Az állványomhoz lépve a jobboldali botomon óvatos ejtős kapásra lettem figyelmes. A horgászbotot felemelve semmilyen súlyt nem éreztem egészen addig, mig párat nem tekertem az orsómon, viszont utána tudatosult bennem hogy szebb példánnyal van dolgom. A játszma elkezdődött. Éjjel két óra körül lehetett, egyedül kint a parton (a többiek aludtak) mintegy pár perces küzdelem után halam lassan feladni kényszerült a csatát, és másodszorra sikerült a merítőhálóba terelnem őt. Mikor megemeltem, hogy a pontybölcsőbe tegyem, éreztem, hogy ilyen súlyú hallal még nem volt dolgom sosem. A mérleg nyelve már leszámítva a mérlegelő súlyát 19 kg-nál akadt meg, nem hittem a szememnek. Újra egyéni rekord, már a második a túrán. A fotózást reggel végeztük el, majd a szépséges tükrös visszanyerte szabadságát.

{KEP::33705::590::center::}

Picit másképp

{KEP::33706::590::center::}

Április 11.-e a peca utolsó napja és egyben minden sporthorgász rémálma az összepakolás. Bár délután 3 óráig még matracra fektettünk pár szép példányt, a túra hamarosan véget ért.
Visszatekintve elmondhatjuk, hogy a ZS-CARP HOT SPICY bojli nagyot vizsgázott szintén. 50 darab pontyot sikerült fognunk ketten, melyből 3-4 darab 5 kiló alatti, többsége 8-10 kiló körüli és volt pár szebb példány is. / 19 kg, 16.40 kg, 13.50 kg, 12.70 kg, 12.20 kg… / Új élményekkel gazdagodva hagytuk el a tavat abban reménykedve hogy e csodás víz legközelebb is megajándékoz minket kapitális pontyokkal.
Mindenkinek hasonló sikerekben gazdag horgászatot kíván a
ZS-CARP TEAM SLOVAKIA, és ne feledjétek: CATCH &RELEASE!!!!!
Írta:Ozsvald Zoltán és Ozsvald Tamás

Pár fotó még a túráról:

{KEP::33710::590::center::}
{KEP::33711::590::center::}
{KEP::33712::590::center::}
{KEP::33713::590::center::}
{KEP::33714::590::center::}
{KEP::33715::590::center::}
{KEP::33716::590::center::}
{KEP::33717::590::center::}
{KEP::33719::590::center::}
{KEP::33720::590::center::}
{KEP::33721::590::center::}
{KEP::33722::590::center::}
{KEP::33724::590::center::}
{KEP::33725::590::center::}
{KEP::33726::590::center::}
{KEP::33728::590::center::}

teteje | vissza

Stég a Facebookon
A hét képe
Friss videó
Nagy pontyok nyomában 4 !
Szerző: Tóth László
Megnézve: 0
Akciós termékek
Cikkek
Kiemelt vizeink
Látogatók a honlapon
Jelenleg 7 vendég és 0 bejelentkezett felhasználó tartózkodik a honlapon!
Hírdetések