Gyakran kérdezgetem ismerőseim, barátaim, hogy lenne-e kedvük bojlis túráik történetét papírra vetni. Ha jó volt a fogás, és így jól sikerült a túra, akkor gyakran sikerrel járok, de ha terített betli az eredmény, akkor a pecásokat nagyon nehéz rávenni, hogy írjanak. Részben megértem őket, hiszen egy túra sikerességét erősen befolyásolja a megfogott halak száma és súlya, de nem minden haltalan túra számít sikertelennek.

Vannak olyan időszakok életünkben, amikor a csendet, a napsütést, vagy éppen csak a víz illatát kívánjuk. Nekem pont egy ilyen időszak jött el az életemben augusztus-szeptemberben, így horgászni vágytam, de a halfogás abszolút a második helyre szorult a fontossági sorrendben.

Amikor megérkezik az ősz, akkor kicsit kényelmesebbé válok, és nem kívánom a sátras pecát. Szerencsére van néhány olyan horgászvíz az országban, ahol az ember kulturált körülmények között pecázhat még akkor is, ha a kinti időjárás zordra fordul.

{KEP::2801::137::center::}

A tatai Derítő tó pontosan ezért tartozik a számomra kedves vizek közé. Áprilisban egy esős hidegfrontban töltöttünk egy többé-kevésbé eredményes hétvégét a tavon. Akkor rengeteg eső leesett, de minket nem nagyon zavart a dolog, mert a Fish-01 barátom faházában barátságos meleget varázsoltunk magunknak.

Az első őszi hidegek eljövetelével merült fel bennem a gondolat, hogy egy októberi hétvégén ismét birtokba kellene venni a tó híres szigetén lévő házacskát. Az előjelek nem voltak valami biztatóak, hiszen Gábor egész héten pecázott és bár fogott 10 kg feletti halat, a halsűrűség egyáltalán nem volt meggyőző. Ennek ellenére nagyon vártam már a tatai hétvégét, hiszen egész szeptemberben alig volt lehetőségem és kedvem a partra menni.

Hosszú és fárasztó munkahét után pénteken este 9 óra fele értem a Derítő tó partjára. A kulcsok begyűjtése után rögtön a sziget bejáratához gurultam és néhány cipekedős körrel behordtam a nem csekély mennyiségű felszerelést. A pakolás közben rögtön történt egy vidám dolog, ami igazából csak számomra volt szívderítő. :]

Az utolsó előtti cipekedős körnél tartottam, amikor összetalálkoztam az egyik helyi tulajjal, aki éppen „hazafele” tartott. A szigetes népek nagyon összetartók, vigyáznak egymás házára, ezért a srác nagyon megnézett magának. Gondolom érdekelte, hogy éppen ki pakolja ki Gábor házát. :]

Összeköszöntünk és mivel én befele vittem a cuccokat és nem kifele, ezért megnyugodott és folytatta útját háza rámpáján. Ez a mutatvány nem sikerült neki, mert néhány másodperc múlva hatalmas csobbanással eltűnt a kötésig érő vízbe. Próbáltam visszafojtani a röhögést és látszólag fapofával folytattam a cuccolást.

A srác a következő körnél már papucsban és rövidnadrágban jött szembe (kb. 15 fok volt) és erősen érdeklődött, hogy engem látott-e az előző körben. Tétován igent mondtam és vártam az inzultust, de szerencsére közös nevetés lett a vége, mert kiderült, hogy a szerencsétlenül járt tag még engem figyelt, ahelyett, hogy a lába elé nézett volna és így mellé lépett a rámpának. Még néhány szót váltottunk a fogási esélyekről, de ő sietett öltözni én meg horgászni akartam, így gyorsan elváltak útjaink.

Mivel sötétben érkeztem, ezért nem sokat foglalkoztam a strukturált pakolással, gyorsan behánytam a táskákat a házba és a botok felszerelésével kezdtem foglalkozni. A 33-as zsinórt 37-es és 40-es kanócokra cseréltem, vastagabb horgot és 25 librás előkét tettem fel. Mivel az akadósortól néhány méterre terveztem pecázni, ezért ez a keménykedés nem tűnt nagyképűnek.

Mivel Gábor kölcsönadta a csónakját egy ismerősének, ezért a vaksötétben szétszórtam egy marék bojlit a dobócsővel és reménykedtem, hogy jó helyre került az anyag. A botok élesítése után visszahúzódtam a házba a csípős hideg elől és rögtön be is gyújtottam.

Álomtalan éjszakám volt, amiben az este elfogyasztott sör sokat segített. Már jó egy órája világos volt, mire felébredtem. A környező stégeken javában zajlott az élet, a horgászok húzták vonták a degeszre tömött etetőkosarakat és csiripeltek az elektromos jelzők. A felületes szemlélő számára úgy tűnt, hogy eszik a hal, de egy óra üldögélés után rájöttem, hogy itt bizony csak a horgászok szórakoztatják magukat és egymást…

Kiraktam egy fotelt a stégre és élveztem az egyre erősödő délelőtti napsütést. Jól esett a meleg a reggeli fogvacogtatós hideg után. Tőlem balra és jobbra is bojliztak, de a tucatnyi bot mindegyike csendben pihent a botállványokon. Hamar eluntam magam, ezért az egyik szerelékre két szem tigrismogyorót csaliztam és azzal dobtam a magányosan álldogáló nádcsomó tövébe. Bíztam a tigrismogyi bűvös hatásában, mivel júliusban előfordult velem, hogy a tatai pontyok egész hétvégén hanyagolták a bojlit és csak a tigrist húzták.

{KEP::2802::137::center::}

Pontosan ugyanez történt most is, mivel a bedobás után fél órával felsírt a Carp Sounder jelzőm és a bevágás után máris a ponty tempózott a szerelék másik végén. Éreztem, hogy nem komoly hallal akadtam össze, ezért kicsit keményebben húztam őkelmét, főleg akkor téptem meg, amikor kinézte magának a bója és a stég között félúton lévő tuskót. Nem jártam szerencsével, mivel a hal néhány másodperc múlva feltekerte magát a víz alatti akadályra.

A tavasszal már megismert akadó a lehető legrosszabb helyen helyezkedik el, mivel az oldalazó halat egyszerűen lehetetlen elhúzni az ágaktól. Csak egy csónakkal és egy jó motorral mehettem volna biztosra a halfogást illetően, mivel azonban motorom egyelőre nincsen, ezért csónakot sem kölcsönöztem a hétvégére. Motor nélkül semmi értelme sem volt, hiszen nem lehet egyszerre evezni és fárasztani.

A gyors szerelés után újra repült a tigrismogyorós motyó a nádcsomóhoz, én meg szép kényelmesen megreggeliztem a kellemes késő őszi reggelen. Nem kellett sokáig emésztenem, mert az előzőhöz hasonló kihúzós kapásra riadtam. A hal ismét rugdalta a bot végét, amiből rögtön tudtam, hogy egy telepített jószágba akadtam.

A ponty jobbra indult, így pont elkerülte az alattomos akadót és néhány kör után már a matracon pihegett a kis pikkelyes. Még további 3 kapásom volt néhány órán belül. Ezekből 1 halat az akadó visszatartott, a többi mikiegeret partra segítettem, majd rúzsozás után visszaengedtem őket a kezemnek már meglehetősen hideg vízbe.

Hogy rövidre fogjam a hosszú történetet, egész délután nem történt semmi. Lehet, hogy az etetésként bevitt néhány marok maggal rontottam el a dolgot, az is lehet, hogy a halak gondolták meg magukat, minden esetre volt időm szenderegni és olvasgatni, majd ismét szenderegni és ismét olvasgatni.

{KEP::2803::137::center::}

Az este is kellemesen telt, és nem is bántam, hogy a halak nem aktivizálták magukat. Kinyitottam egy sört, magam elé vettem a délutáni pizza maradékát és megnéztem a Misszió c. filmet, melyet fillérekért vettem néhány hónapja az egyik bevásárlóközpontban.

Vasárnap éjszaka 2-3 óra arra ébredtem, hogy borzasztóan mélyen álomból riadtam fel. Ha kapásom lett volna, akkor esélytelen lett volna a hal megfogása, mert mire kómásan kiérek a botokhoz, addigra a hal simán megteszi az akadóig lévő 4-5 métert. Ezért terápiaként csalit cseréltem és újakat dobtam a sötétben. A hideg októberi levegő felébresztett és a reggelig hátralévő időt már a szokásos félalvásos állapotban töltöttem.

A reggelt a szombatihoz hasonlóan terveztem, ezért már pirkadatkor lecseréltem a bojlikat mogyoróra és csicseriborsóra. Kétszer nem lehet ugyanabba a vízbe lépni, és ami szombaton még működött, az vasárnapra már teljesen használhatatlannak bizonyult. Hiába variáltam, egyetlen kapást sem tudtam kicsikarni.

Bánatomban egy kis pótalvást hajtottam végre a stégen. Mire felébredtem, addig a levegő melegedett vagy 10 fokot és én ennek hatására jól beleizzadtam a kabátba. Egészen pólóig vetkőztem, mivel a vasárnapi időjárás pontosan olyan volt, amit a meteorológusok vénasszonyok nyarának hívnak.

A mai napig nem tudom, hogy miért csak vasárnap este indultak meg a halak (A hírek szerint Tóth Laci barátom vasárnap este fogott már pontyokat). Egy ideig még próbálkoztam, de 2-3 óra fele meguntam a dolgot és gyorsan kipakoltam a felszerelésem a kis faházból, elrendeztem magam után a csatateret és Budapest irányába állítottam az autó orrát.

{KEP::2804::137::center::}

Bár hal ügyileg nagyon sovány hétvégében volt részem, de legalább jól kialudtam magam és kicsit feltöltődtem a dolgos hétköznapokra. Amikor bent a munkahelyen a kollegák kérdezték másnap, hogy milyen volt a hétvégi fogás, akkor csak hümmögtem, mert ők még kg-ban mérik egy túra sikerét, és az én jóérzésemet pedig nehéz számokban mérni.

CrON
teteje | vissza