Címkék: Ecséd
Valamikor a tavalyi évben kaptam a fülest, hogy érdemes lenne elnézni egy új bojlis vízre, melyet nem régen nyitottak meg. Az első hírforrás nem tudta megmondani a víz nevét, csak azt, hogy egy nagyon mély bányatóról van szó, melyen az új tulajdonos nem régen nyitott meg a bojlisok előtt és extraként a tavon úszó stégekről lehet horgászni. Pár napra rá kaptam még néhány hírt, melyekből végre kiderül a tó neve:Ecséd
Rögtön beugrott, hogy Tibi cimborámtól hallottam már a vízről. Korábban sokat gondolkodtunk, hogy mely kevésbé ismert vízre lenne érdemes elmenni pecázni és akkor merült fel az ecsédi tó neve is. Akkor azért vetettük el az ötletet, mert azt hallottuk, hogy a tó nagyon mély és ezért csak csónakkal és radarral érdemes próbálkozni. A csónakhasználat korábban nem volt engedélyezett, ezért hagytuk az egész tervet veszni, de titkon vártam a vízzel való találkozást.
Időközben gyűjtöttem az infokat és arra jutottam, hogy valamikor késő ősszel lesz érdemes ellátogatni a vízre, mivel a stégeken faház is van, mely az esős őszi időben megfelelő védelmet nyújt, és a mély víz miatt a tó még késő ősszel is horgászható. Ezért október végére foglaltunk helyet.
Eredetileg azt terveztük, hogy már csütörtök este lemegyünk, de munkám miatt csak péntek hajnalban tudtunk indulni. Ádám öcsémmel vágtam neki az útnak és a tó partján találkoztunk Gáborral, akivel már két alkalommal horgásztam egy-egy hétvégét Palotáson. Gábor frissebb volt nálunk, ezért mire mi a partra értünk, addigra ő már telepakolta az egyik csónakot a cuccaival. Kíváncsian ballagtam le a kaptatón a tóhoz. Már a kikötőben megdöbbentem, hogy mennyire tiszta a víz. Magam is egy olyan kavicsbányán vagyok tag, ahol napos időben 2-3 métert is lelátni, de Ecséden akár 3-5 méteres mélységbe is meg lehet látni a víz alatti akadókat.
{KEP::3179::154::center::Az ecsédi kikötő. A tó kizárólag vízen járható körbe}
A kellemetlen idő ellenére elkapott a harci láz elkapott és gyorsan munkához láttunk. Először Gábor csónakját kaptuk le a tetőcsomagtartóról és pillanatok alatt rogyásig pakoltuk mind a két vizijárművel. Már indulásunk óta lógott az eső lába, és sajnos pont a cuccolás alatt kezdett esni a kitartó őszi eső, mely jól eláztatta a stégre kipakolt felszerelésünket. Szerencsénk volt, mert mire a két súlyosan megpakolt csónakot elkötöttük a stégtől, addigra csillapodott a zápor és viszonylag szárazon tettük meg a közel fél órás evezést a túlpartig.
Félelmetes volt látni, hogy a stégtől néhány méterre már 5-6 méter mély volt a víz. Alig hagytuk el a parti sávot, hol jobbról, hol balról tűnt fel egy-egy vízbefulladt fa. A karvastagságú ágakat tekintetünkkel sokáig tudtuk követni a víz alatt, míg az opálos zöldben elvesztek a szemünk elől. Ha ebben belefut valami hal, akkor arra biztosan keresztet vethetünk.
{KEP::3180::154::center::Vízbe fúlt erdő}
Az evezés könnyű volt, legalábbis nekem, mivel Gábor – egy kis nógatásra – magára vállata a feladatot. :] Elektromos motor híján lassan haladtunk, de szép lassan csökkent a távolság a megcélzott stég és csónakjaink között. Mikor közel értünk a stéghez, akkor láttuk, hogy a tógazdák két katonai pontonhíd darabot drótoztak egymáshoz és a parthoz. A pontont olcsó gyalulatlan deszkával borították és az egyik sarkára egy kis OBI-s faházat tettek.
Egész takaros kis hadiszállás... – gondoltuk magukban.
{KEP::3178::154::center::A kis faház jól jön eső esetén. A stégen sem lesz sáros az ember. Igazi úrimuri}
Némi pakolás árán birtokba vettük a stéget és a házat. Az eső időközben rákapcsolt és jól eláztatott minket. A felszerelést helyeztük először biztonságba, majd Ádám és Gábor elkezdtek szerelni én meg feltettem a radart a csónakra. Azt terveztük, hogy a stég két oldalán meghorgásszuk a parti részt és néhány bottal a távolabbi vizeket vallatjuk a ponton előtti részen.
{KEP::3177::154::center::A helyek kellő távolságra vannak egymástól. A bojlisok persze így is sokszor szoronganak. Ez a behúzás hátránya...}
A csendesen, de kitartóan szemerkélő esőben teljesen átfáztam radarozás közben, de az a látvány, amit a radar képernyőjén láttam, teljesen lenyűgözött. Már a part közelében is 6-8 méteres vizeket láttam, és kiterjedt víz alatt ágerdőt, mely egyszerre volt hívogató és veszélyes. A hírekből tudtuk, hogy érdemes akár néhány méterre a parttól és az akadóktól horgászni, ezért jól feltérképeztem a stég két oldalát és kitettem egy-egy bóját.
A távolabbi helyek leradarozása bonyolultabb feladat volt. A stég előtt már 20 méteres volt a víz és ahogy távolodtam tőle, úgy méterről méterre nőtt a víz mélysége. A legmélyebb ponton több mint 27 métert mutatott a képernyő. Fantasztikus volt látni a képernyőn a számokat, hiszen közel 30 méteren akár egy 8 emeletes ház is elférne és legfeljebb a TV antennák karcolnák a csónak alját.
{KEP::3176::154::center::Meredek szakadópart. Ez a vízben is így folytatódik}
A parttól 100 méterre elkezdett fokozatosan csökkeni a mélység és mire a szomszédok által kitett bóják vonalába értünk, addigra már csak 10-12 métert mutatott a radar. A fenék teljesen egyenetlen volt, ezért megpróbáltam minél több mélységet kipróbálni. Gábor bójáját egy nagy kiterjedésű pad tetejére tettem, alig több mint 8 méteres mélység fölé. Én egy púp alját jelöltem meg, mivel a 12 méteres mélységben több fekvő halra utaló jelet láttam.
Késő délután volt, mire a szerelékek a vízbe kerültek, mi pedig behúzódtunk a kis kunyhóba és begyújtottuk a kempingfőzőt, hogy egy kicsit átmelegedjünk a hideg és vizes nap után. Gábor táskájának mélyéről előszedett egy Coop-os pálinkát, de olyan borzasztó íze volt, hogy alig ittunk belőle egy-egy kortyot. Egy ideig még beszélgettünk és élveztük a meleget, amit a gázfőzőnek köszönhettünk. A pakolás, evezés, korai kelés kifárasztott minket, ezért hamar nyugovóra tértünk. Ádám és Gábor arra számítottak, hogy nem lesz nyugodt éjszakánk én meg azt reméltem, hogy nem kell kimennem az esős, párás éjszakába.
Nekik lett igazuk, mivel valamikor este 10 óra körül megszólalt Gábor jelzője, mely arra utalt, hogy a parközeli bóján támadt némi mozgolódás. Mindannyian kirohantunk és lámpákkal segítettük Gábort, aki kemény küzdelmet vívott egyelőre láthatatlan ellenfelével. Nem szálltunk csónakba, mivel úgy gondoltuk, hogy a pontonról egészen jól el tudjuk húzni a halat az akadóktól és féltünk, hogy a csónakkal az oldalsó bójára dobott másik zsinórt összeszedjük.
A csata kemény volt, Gábor többször zsinórszakadásig terhelte a felszerelést, mivel a hal próbált a ponton alá törni. Ez a bánásmód szokatlan volt Gábortól, aki akadómentes terepen imádja a finom Fox pálcáit kihasználni a hosszú fárasztások alatt. Az erős bánásmódnak és a jól akadt horognak köszönhetően a hal 10 perc után megadta magát és könnyen megmerítettem az első ecsédi pontyunkat a nagy bojlis merítővel.
{KEP::3174::154::center::Első ecsédi halunk. Nem rossz kezdés!}
Mikor lámpafényben megláttuk a matracon pihegő pontyot, akkor értettük meg a heves ellenállás okát. A közel 7 kilós nyurgaponty kéttenyérnyi farkával könnyen belekapaszkodhatott a több méteres vízoszlopba. Utólag elemeztük a fárasztás és rájöttünk, hogy ha biztosra akarunk menni, akkor bizony a szélső bójáknál akasztott halaknál is érdemes csónakba szállni, hogy az ágerdőtől elráncigaljuk a megakasztott ellenfelet.
Az éjszaka nem volt túl mozgalmas, mert a következő hal csak hajnaltájt mutatkozott. A 7 kilós nyurga kisebb testvére ugyanazon a szélső bója körül kalandozott, de a mókát megúszta egy szúrással a szájában.
Reggel nem siettem a felkeléssel, mivel érezhetően lehűlt a levegő az eső hatására. Végül csak rávettük magunkat, hogy kimásszunk a hálózsák védelméből és nekiláttunk a „pihentető” bojlis horgászatnak. Először a belső bójákon lévő szerelékeket húztuk újra és elhűlve tapasztalatuk, hogy egyik cájgon sincsen bojli. A jelzőkön egész éjszaka egyetlen csippanás sem volt, ezért azt gondoltuk, hogy nem fehérhalak, hanem rákok a tettesek.
{KEP::3175::154::center::}
Mivel összesen 24 óránk maradt, ezért nem akartunk kockáztatni és inkább gyári bojlira váltottunk. Gábor táskájában volt néhány zacskó Nash bojli, melyet egy év elején rendezett szlovák versenyen nyert. Ezekből a golyókból kötöttünk fel néhányat. Én kb. 2 éve nem horgásztam gyári bojlival, ezért elúszni láttam a fogási esélyeinket. Nos nem így történt.
{KEP::3181::154::center::A "sziget". Igazi fadzsungel veszi körül. Persze a víz alatt}
<center><b>*** 2. rész ***</b></center>
Gábor vagy véletlenül, vagy égi jelre, de betalált a tutiba! Az eredetileg kijelölt helyhez képest jó 30 méterrel a túlpart irányába vitte el a szereléket és a 8 méteres víz helyett kb. 6-7 méter körüli mélységbe engedte le az ólmot. Ez a véletlen ráérzés tette sikeressé az első ecsédi túránkat!
Alig eveztünk ki a stégre, a legtávolabbi szerelés eldurrant. A kapás igazi „ecsédi recsegős” volt. A bevágás után gyorsan csónakba szálltunk, hogy minél előbb a hal fölé érjünk. Míg Gábor a fárasztással volt elfoglalva én azzal törődtem, hogy a szél ne tolja le a csónakot a bója vonalából, mert akkor a többi szereléket összeszedtük volna.
Mikor a hal 2-3 méteres mélységbe ért, akkor már láttuk minden mozdulatát a víz alatt. Gyönyörű tőponty volt, és bár nem a méretesebb kategóriából került ki, olyan fárasztást éltünk át, mint korábban soha. Az ecsédi halak borzasztóan jó erőben vannak és ráadásul az izmos kis pacni minden kirohanását, fejrázását lehetett látni a víz alatt. Olyan élmény volt ez, ami eldöntötte, hogy visszatérő vendégek leszünk a vízen.
Gábor igen szép sorozatot mutatott be délután. Szinte félóránként-óránként jöttek a tő- és nyurgapontyok a gyári bojlira. Érdekes módon a külső bóják egész nap hallgattak, mintha az etetéssel csak rontottunk volna a kezdetben bíztató helyzeten.
Az októberi időjárás és a tizenpárfokos vízhőmérséklet ellenére szépen szórtunk az anyagot. A felezett gyári bojli mellé házit és mega halibut pelletet is szórtunk, és néhány behordás alatt a végére értünk a csicseriborsó, tigrismogyoró, kukorica keverékünknek annak ellenére, hogy két vödörnyi anyagot vittünk az alig három napos túrára. Összességében kb. 10 kiló főzött magot, 4-5 kiló pelletet és ugyanennyi bojlit szórtunk el. Elég impresszív mennyiség, ha azt vesszük, hogy igazából egyetlen nap ment igazán a hal, bár a helykeresések is eléggé apasztották a készletet.
Mivel én sem szerettem volna lemaradni a halfogásról, ezért kimásztam a 12 méteres gödörből és hátrébb vittem a szerelékem a sekélyebb vizek felé. Ahogy ez megtörtént, egyik pillanatról a másikra megindult nálam is a menet. Az első halak nem voltak komoly darabok, de én is megérezhettem, hogy az ecsédi halak mérettől függetlenül igen jól dolgoznak. A mély vízen nem egyszer átéltünk, hogy a fáradtnak tűnő hal újra kitört és 3-5 métert néhány másodperc alatt visszaszedett a dobról. Gábor egy kellemes méretű pontyot bukott egy ilyen hirtelen kirohanás alkalmával. Ez a momentum a 2005-ös Stég DVD-n is megtekinthető.
{KEP::3186::154::center::Első halaim egyike. Nem nagy, de legalább nyálkás :]}
Szombat délutánra az idő javult egy kicsit és már alig esett az eső. Napot ugyan nem láttunk, de az eső hiányát nagyon élveztük. Napnyugtakor végre Ádám is megfogta első halát. Az 5 kiló körüli nyurga kisimította öcsém arcán a ráncokat. Ádám azért nem volt sikeres, mert amikor érkeztünk, akkor a mellettünk lévő házakon már voltak és jól összeszorítottak minket. Furcsa dolog, hogy egy 30 hektáros tavon nem fér el kényelmesen 3 bojlis társaság, de kis hazánkban szabály, hogy a késő érkező bojlis szív… Ádámnak egyetlen botják tudtuk beszuszakolni az én bójám és a szomszédok szélső állása közé. Ott a víz volt vagy 8-10 méter és ezért jóval kevesebb halat adott az ő oldala.
{KEP::3187::154::center::Ádám öcsém első zsákmányával. Örültem, amikor végre neki is megszólalt a jelzője}
Az este ismét bekényszerített minket a kis kunyhóba. Előkerült a pálinka, és ismét leerőltettünk néhány pohárral a nem éppen minőségi italból. Az ital hatására megeredt a nyelvünk és a gázfőző által biztosított kellemes melegben nyárról, halakról és fogási esélyekről beszéltünk.
{KEP::3188::154::center::Nehezen fértünk a kis faházban, de legalább szilárd tető volt a fejünk felett}
Ádám és Gábor dohányoznak, ezért időről időre kimentünk a stégre. Ők szívtak, én meg szélirányból nézelődtem. :] A sötéttel a köd is megérkezett és olyan tejfehér vízpára ereszkedett ránk, hogy a stég egyik felétől nem láttam a másikig. A helyzetet rontotta a parti fények és a csillagok hiánya. Komolyan mondom, hogy olyan sötét éjszakát még életemben nem éltem, mint akkor ott Ecséden.
Az én délutáni sorozatom megindulásával Gábor kapásai megritkultak. Nap közben azért jött még néhány hala, de a sötétség beállta után úgy tűnt nálam is megálltak a pontyok. Ennek ellenére egy-két éjszakai fogásra azért számítottam és a számításom bejött, mert este 10 óra fele megszólat a jelzőm és panaszosan adta tudtomra, hogy valaki megéhezett a dupla barackos gyári bojlira.
Csónakba ugrottunk és gyorsan a hal irányába eveztünk. A ködben alig tudtunk tájékozódni. Egyetlen támpontot a szomszéd világító Fox bójája adta. A fárasztás rövid volt, a hal nem volt nagy és mi is szerettünk volna szilárd talajt érezni a talpunk alatt. Merítés után gyorsan a krokodilba dobtuk a pontyot és kieveztünk a stéghez. Tényleg nem volt nagy fogás, mindössze 3 kiló körüli volt a tőponty, de egészséges hal volt és a szája is hibátlan volt.
Így utólag nem tudom mi ütött belém, de egyáltalán nem akartam újra beevezni a bójákhoz, inkább az ágyamba vágytam a jó meleg hálózsákba. Egy ideig győzködtem magam arról, hogy egyszerűen képtelen vagyok egy újabb 3 kilós pontyért beevezni az éjszaka közepén, de erőt vettem magamon és egyedül visszaeveztem a tejfehér, átláthatatlan ködben.
{KEP::3190::154::center::A ködszitálásban fejlámpával rosszabbul láttunk, mint fény nélkül}
Szinte egyáltalán nem láttam semmit, és a fejlámpám sem segített, mert a ködszitálásban lámpával egy métert sem láttam a vízcseppekről visszatükröződő fénytől. Nem szeretném tovább ecsetelni a lehetetlen helyzetet, végül megtaláltam a bójákat, leeresztettem a csalit és megindultam a part felé.
Ott a víz közepén, az átláthatatlan ködben tudatosult bennem, hogy ez volt az utolsó bojlis éjszakám 2005-ben. Egyszerre rossz kedvem lett, és újra éreztem ugyanazt az érzést, mely a nyár végén kerített hatalmába Tihanyban, amikor véget ért a nyár és véget ért egy korábbi életem. A balatoni túra után léptem ki 7 évig tartó kapcsolatomból és még a mai napig is rosszul érzem magam, ha arra a túrára és a nyárra gondolok.
Behordás után visszafeküdtem a hálózsákba és próbáltam megszárítani a nadrágom ülepét. Evezés közben a vizes deszkán ültem és a nadrágom jól megszívta magát vízzel... Szerencsére mindig van nálam egy váltás száraz ruha, ezért a hálózsákba átfagyva, de legalább szárazon feküdtem be. Ez után néhány nyugalmas, álomtalan óra következett. Egyikőnk swingere sem mozdult, és mi a fáradt bojlisok álmát aludtuk faházunkban.
Kora hajnalban ismét az én jelzőm szólalt meg. Gáborral csónakban ugrottunk és a szokásos gyors evezéssel közel kerültünk a halhoz. Mondhatnám azt, hogy kemény fárasztás vette kezdetét és a hal keményen küzdött, de igazából nem éreztem, hogy az éjszakai ponty keményebb lett volna a többinél. A hal hasonlóan jól húzott, mint a nappali 4-5 kilós tőpontyok, de a fárasztás nem volt sokkal hosszabb, mint korábban. Negyed órás húza-vona után megláttuk a gyönyörű pikkelyes pontyot a reflektor erős fényében. A hal még 4-5 méterre volt a felszíntől, de minden mozdulatát nyomon követhettük, hála a fantasztikusan tiszta víznek és az erős fénysugárnak.
Azt is kéne mondanom, hogy fantasztikus fárasztás volt, de én hálátlan kutya inkább a végét vártam. Egyrészt féltem, hogy a hal elmegy, másrészt elég sokkoló volt a meleg hálózsákból a ködös valóságba lépni. A vastag kabát ellenére megborzongtam a barátságtalan októberi éjszakában.
Néhány felszíni kör után Gábor megmerítette a halat és őt is befektettük a krokodilba. Nem tűnt sokkal nagyobbnak a korábbi halak után, olyan 7 kilósnak saccoltuk a súlyát. Kieveztünk a stéghez, és megmértük a potykát. Elhűlve néztük, hogy a mérleg majdnem 14 kilót mutat. Ilyen még nem történt velem korábban, de csúnyán mellébecsültem a hal súlyát. Nem csak én hibáztam, úgy tűnt, hogy Gábor sem számított ekkora különbségre a becslés és a valóság között. Másik mérleggel is lemértük a tőpontyot, de az is ugyanannyit mutatott. Az átlátszó víz tréfát űzött az érzékeinkkel. Azzal, hogy a halat már a víz alatt is láttuk és a víz sokat torzított rajta, mikor az első benyomást szereztük róla, teljesen hibás kép alakult ki bennünk.
{KEP::3191::154::center::Szeretem ezt a képet! A ponty sötét színe elmondja, hogy a hal feneketlen mélységben él}
A 7-kilósnak nézett :] 13,5 kilós pontyot zsákba raktuk, hogy nappali fénynél tudjuk képet és videófelvételt készíteni róla. Reggel még majdnem sötét volt, mikor újrahúztuk a szerelékeket. Nem emlékszem, hogy hanyadik voltam a sorban, de amikor Ádám és Gábor éppen öcsém egyik botját húzták újra, megszólalt Ádám még vízben lévő szerelékének jelzője.
{KEP::3189::154::center::Bojlis csendélet. Ádám öcsém felszerelése}
Már eléggé messze jártak a parttól és még mindig befele tartottak, ezért bevágtam és megpróbáltam a halat elhúzni a vészesen közel álló víz alatti ágaktól. Ez sikerült is, és néhány perc múlva már a stég előtt fröcskölt a kb. 2-3 kilós nyurga, ami a parti vizekben éhezett meg a tigrismogyira. A stég bal oldala eddig a halig teljesen süket volt, nem is számítottunk rá, hogy akár foghatunk onnan valamit. Igazából csak azért horgásztuk azt a részt, mert nem volt hely a nyílt vízen Ádám második szerelékének.
Mire a srácok kiértek, a hal már a víz felszínén lobácsolt. Gyorsan megmerítettük és a reggeli fényben csináltunk néhány képet a halamról. Nappali fénynél már tényleg akkorának láttuk halat, amekkora valójában volt. Igazán gyönyörű látvány volt a hibátlan tőponty, mely az egyik legkedvesebb fogásom volt a tavalyi évben.
Az ember sosem tudja, hogy melyik volt az utolsó hal a túráján. Ez már csak akkor derül ki, ha a botok a botzsákba kerülnek. A szerencsés fogásom meghozta mindenki számára a kedvet a horgászathoz, ezért rosszul érintett minket, hogy a vasárnap nagyon csendesen telt. Ha tudtuk volna, hogy Ádám hala volt az utolsó, akkor biztosan sokkal érzékenyebb búcsút veszünk tőle, de így csak kapott egy kis rúzst és már úszhatott is.
Gábor szeretett volna sötétedésig maradni, de végül megegyeztünk egy 3 órai távozásban. A pakolás fájdalmas volt, ismét hablécig raktuk mindkét csónakot. Gábor ismét vállalta az evezést – ezért szerintem jövök még neki egy vagy két sörrel. A két csónakot összekötöttük és így elég jól haladtunk a kikötő irányába.
{KEP::3192::154::center::Ok, minden a helyén! De hova ülünk? :]}
{KEP::3193::154::center::A jómunkásember eljuttatja a különítményt a kikötőbe. Vasárnap már kellemes meleg volt}
A bepakolás mindig nehezebb, mint a kipakolás. Valahogy semminek sem jut hely és ha nem én lennék az, aki bepakolt a kocsiba, akkor ünnepélyes esküt tennék, hogy ennyi cuccot LEHETETLEN bepasszírozni a csomagtérbe. Mivel azonban az elkövető én voltam, ezért általában összeszorított foggal pakolok és közben folyamatosan azon vitázom Ádámmal, hogy egy vödröt had tegyek az ölébe, mert különben itt kell hagynunk valamit a parton. :]
Azt gondolom a képek többet mondanak a szónál, ezért mindenféle lelki katarzió és összefoglalás után egyszerűen abbahagyom az írást. Ha valaki kíváncsi rá, hogy mit éreztem akkor, mikor eljöttünk Ecsédről nézd meg a 2005-ös Stég DVD-t. Azok a képek (és a zene) többet mondanak minden szónál.
{KEP::3194::154::center::Távozóban... Szomorú pillanatok...}
CrON
