Címkék: Háromfa
Napok óta ülök a botok mellett kapás nélkül. Olykor-olykor előfordul az ilyen. Igazán nem vagyok elkeseredve… Így nyár közepén amikor telítődnek a vizek természetes táplálékal, főleg ebben a tavi dzsungelben nem könnyű kedvenceimet horogra csalni. Váltogatom a szerelékeket, csalikat és közben élvezem, hogy egy héten keresztül kedvenc horgászvizem partján lehetek.Napközben járom a vizet a kissé szakadt, de azért kényelmes csónakban. Azt hiszem előző életemben halász vagy pákász lehettem, mert igazán itt érzem magam otthon. Ha vízen, vagy vízparton vagyok valami csodás érzés kerít hatalmába és érdekes, hogy semmi hiányérzetem nincs. Nem hiányoznak a civilizáció megszokott vívmányai, ami nélkül sok ember el sem tudja képzelni az életét. Nem is hiszik el az emberek, hogy mennyi fölösleges dologgal veszik körül magukat.
A manapság divatos harácsolás sem nem érintett meg.Talán ezért is érzem itt olyan jól magam, pedig mi van itt. Fű, fa, bokor, víz, egy csomó élőlény. Csupa olyan dolog ami ősidők óta létezik. Némelyeknek be kellene érnie ennyivel és lehet, hogy sok problémájuk megoldódna.
A halak tehát nem nagyon kényeztetnek el, de talán majd ma éjszaka… A nyári bojlis éjszakák valami megmagyarázhatatlan varázzsal telnek, mindig bennük van valami csoda várás, valami olyasmi ami csak most, csak ilyenkor történhet.
Azért csak van egy kis reményre okom, ugyanis a napok óta irdatlan kánikula változta. Egy hete a szél sem rezdült, a nádas olyan, mint valami mozdulatlan fűtenger. De mintha északról elindult volna valami. Arra leszek figyelmes, hogy lassan csendesedik körülöttem a természet. No persze ne arra gondoljunk, amit otthon élünk meg.
Először a madarak hallgattak el, majd a nád lassan, nagyon lassan megmozdul és azon kapom magam, hogy az eget nézem, ahol iszonyatos felhők gyülekeznek. A vizen semmit nem látni, ugyanis szinte teljesen elborítja a töklevél. Még nagyobb viharokban is alig-alig hullámzik. No nem baj gondolom, mert az esti etetést elvégeztem, a horgok is egészen jó helyre kerültek. Néhányat morran az ég, majd rendesen elkezd zuhogni. Mi meg behúzódunk a sátorba.
Még gyermekeim is átjönnek hozzánk, pedig így elég szűken érezhetjük magunkat. Persze én nem bánom a dolgot, szeretem ha itt nyüzsögnek mellettem. Fantasztikus éjszakát élünk át. Ez a hatalmas vihar egy kicsit másképpen érintett meg, mint sok más embert. Igazából most váltam eggyé a természettel, most éreztem, hogy itt vagyok és, hogy milyen gyenge, apró részlete vagyok ennek az egésznek. Ennek örömére szépen elbóbiskolok. Arra ébredek, hogy az egyik jelzőm belevisít az éjszakába.
-Hát végre itt vagy – gondolom.
De pont most… mikor szakad az eső és akkora villámok cikáznak. Nincs kedvem horgászbottal a kezemben a tó középre kiállni, mert lehet, hogy az lenne az utolsó horgászatom. Várok tehát hajnalig. Néha még egyet-egyet csippan a jelző, jelezve ,hogy itt van még vendégem.
Lassan eljön a hajnal a vihar is elvonul. Nem kapkodin, komótosan beszállunk a csónakba. A feleségem evez, én meg szép lassan szedem fel a zsinórt.
Egyre közelebb kerülünk az etetéshez és érezem, hogy itt van még a hal! Igaz átúszott egy-két tökszár alatt, de a zsinórt még mindig összeköt minket. Szép lassan elkezdtünk játszani. Ő húz egyet, én vissza húzom. Megint húz, én megint kontrázok.
A hal nem is sejti, hogy lassan az utolsó tökszárat is átvágjuk a huza-vonában. Végre meglátom a ponty aranyló hátát és tudom, hogy az enyém lesz, még ha rövid időre is. A hal lassan becsúszik a nagy szákba és máris odadóan tűri, hogy kivegyem szájából a horgot. A gyönyörű napfelkelte fényeiben csodálom a vihar ajándékát. Mlyen szép és egészséges. Ő az első tíz fölötti halam. Némán örülök, de legszívesebben belekiabálnék a világba. Jó így élni.
{KEP::3245::158::center::}
{KEP::3246::158::center::}
{KEP::3247::158::center::}
{KEP::3249::158::center::}
