Címkék: Duna
Valamikor rég, legénykorom kezdetén, melynek eseményei úgy váltak ketté az idők folyamán, mint akácfa hasáb a fejszecsapástól. Egy részük, a nehezebbek, a fájdalmasabbak, a feledés tengerébe merültek, ahonnan csak ritkán, de annál makacsabb rendszerességgel bukkannak elő.Míg a vidámabb oldal csillogón, üdén, napról-napra szebben él emlékezetemben. Mint ez a történet is.
Nyár eleji kellemesen meleg, madárdalos, mégis nagyon hosszú péntek volt. Ólomlábakon vánszorgó másodpercek, percek, felért vagy három hétfővel. Később az évek múlásával már tudtam, minden nap ilyen, mely közvetlenül horgászatot előz meg. Mégis, az idő bár lassan, de nekem dolgozott.
Azért végül felgyorsultak az események. A nyugalom lázas készülődéssé változott. Amire nagyon jó oka volt. Az első éjszakai horgászatom a Dunán. Ráadásul egyedül, kerékpáron utazva. A körülmények csak egyszerű felesleges dolgoktól mentes felszerelést tettek lehetővé.
A sötétség beálltával indultam és húszperces világítás nélküli száguldással elértem a folyót. Szinte végig lejtőn lefelé haladtam, könnyű dolgom volt. Nem így a helyválasztással és a tüzelő gyűjtéssel. Mikor a lángok már elegendő fényt adtak, remegő kézzel csaliztam és dobtam a lágyan morajló feketeségbe.
Két-három óra és vagy tíz próba után még mindig semmi. Pedig itt vannak a halak, érzem. Sejtéseimet igazolva egyre többször törik át a csend falait harsány vagy éppen elfojtott hangok zörejek. Milyen szép. Ez már a második. Vigyázz. El ne engedd. A szákot. Nagyon eszi a gilisztát.
Nálam bezzeg... Pedig végig ellenőriztem már mindent ezerszer. Vékony zsinór, ragadós horog, izgő-mozgó trágya kukac, igazi sárgásvörös. Nyújtott testű lapos ólom, mely hangtalanul csapódik a vízbe. Eredmény nélkül. Most minden nagyon hiányzik, ami otthonmaradt felesleges címszóval. Még egy lámpám sincs. Pedig valamin változtatni kellene, módosítani a szerelést.
Biztosra veszem, hogy itt van a kutya elásva. Az adott helyzetben sajnos minden folytatódik. ahogyan elkezdődött. Tehetetlenül dühöngve hallgatom. Tovább. Ez legalább négy kiló. Háromszor szakított. Ne engedd a bokorba. Milyen jó. Imádok horgászni. Így ment ez egészen hajnalig. Mikor végre megtörtént a csoda.
A pirkadat első selymesen lágy, bársonyos sugarainak megérkezésével én is megvilágosodtam. Értelmet nyertek az elmúlt órák történései. Már tudtam mit rontottam el, miért nem fogtam halat, és oly tisztán láttam, mit is kell tennem, hogy ne rontsak tovább a helyzeten. Sőt, mentsem a menthetőt. Tisztán, épp oly tisztán, mint a derengő fényben kirajzolódó homokzátonyt velem szemben, dobótávolságban. Nyolcvan méter hosszan, harminc méter szélesen.
Gyors pakolás, tűz oltás, sietős indulás, lopakodó üzemmód. A tíz kilométeres hegymenettől elcsigázottan értem haza. Megfizettem a tanuló pénzt, de megérte. Hisz ezért indultam el. Haladni az úton, amely jó-jobb horgászt farag majd belőlem.
Fehérbálna
