Megcsörren a telefon, ismeretlen szám. Udvarias férfihang jelentkezik, bemutatkozik, és rögtön gratulál is, nyertem a havi sorsoláson… egyeztetjük az időpontot, fényképezés, gratuláció, nyereményátadás. Szervezem a fuvart hazafelé, kézben elvinni nem lehet. Este ülök a kupac fölött, olvasgatom a zacskókat, tégelyeket. Ground mix, kazein, laktóz, booster, scopexa, dip, betain… mik ez a dolgok?
Kibontok egy-két tégelyt, majd lefordulok a székről olyan szaga van, jé ez meg epres, ennek meg mint gyermekkoromban a frutti. Kérdezem magamban a holdon vagyok? Azután összeáll a kép bojli alapanyagok. Most hogyan tovább? Gyerünk az újságok, könyvek, net. Böngészek, olvasgatok, zavaros az egész. Millió tanács, ötlet, szerelék, á ez túl komoly nekem, vagyonba kerül, egy hétig etessek, úgyis ráül valaki, amúgy meg erre nekem se pénzem, se időm, jó nekem a bevált feeder, meg az etetőkosár.
De az ördög csak bújkál bennem. Botom van, még cimborától vettem, karcsú, könnyű, és a 60 grammos kosarat is jól dobja. Osztott a nyele, szeretem, nyeletős is van a bizóból, egy idős bácsika ajándéka volt a távoli rokonoktól. Á ez nekem akkor is nem százas, ülök, várok, talán bejön, talán nem, hagyjuk az egészet.
Tavasz, túl már a szezonnyitó pecán, és jön egy hét kényszerszabi, tavalyi maradék, muszáj lecsúsztatni. Pakolászom a holmikat otthon, zacskók, tégelyek… szintén tavalyi. Kidobjam, eladjam, megcsináljam? Na jó, belefér… de hogyan is? Bevillan. Listát írok, megszerkesztem és elküldöm a szakújságíró, teszthorgász tanárembernek, kérdésekkel mi micsoda, és mi kell még hozzá, hogy is készítsem, hátha segít. Várok. Eltelik egy-két hónap válaszra se méltat. Elkedvtelenek, kell a fenének ez az egész…
Megint jön a szabi, jó lesz, ki vagyok már purcanva. A peca-peca-peca szentháromságnak szánom az egészet. Lázas készülődés, leltár, hogyan is állunk. Előkerülnek a zacskók, mostmár tényleg kihajítom az egész hóbelebancot. Nem megy, mégiscsak nyertem, oké akkor eksön. Net, pecás oldalak, fórum olvasgatások, videó vásárlás, segítségkérés… Grass!
Köszönöm! Igen ő küldött receptúrákat egy-két atyai intelemmel és barátságos elődorgálással: C&R mindenekfölött. Na majd meglátjuk. Irány a piac, friss tojás, takarmánybolt, állateledeles, lassan összeáll a kép. Nekilátok, keverem, kavarom, gyúrok, formázok. Persze roller nincs, kézzel, lábbal, ahogy megy.
Már sötétedik, de lassan készek a golyók, többé-kevésbé egyforma gömböcskék, főzöm, az egész emelet eperillattól szenved, barátom átcsönget, fejezd már be, de ellenálok szűröm, hűtöm, szárítom. Pár nap múlva keményen, illatosan, repedésmentesen, hajítom egy részét a vödröm aljára.
Hajnal van, kedvenc helyem üres, lepakolunk brigádilag, rövid szerelés és már lessük is a botokat. Egy feeder, egy klasszikus etetőkosaras. Vödröm alján a piros golyók, egy párat félbevágok, belekeverem az etetőbe, úgy dobálok. Délre megvan a kvóta, innen már csak hobbipeca. A kukorica, csonti szendvics ismét bizonyított. A nap fogása egy majd két és fél kilós karcsi, ámulják is a szomszédok. Langyos este van, kanalazzuk a halászlét, fáradtan elgyötörve, de boldogan, holnap kezdjük elölről.
Szabad a helyünk, csak egy cinke szedeget a homokból, vörösen csillan a tolla a felkelő naptól. Szinte senki a tavon, igaz esőt mondtak egész napra. Nem bánom, jólesik a nyugalom. És reménykedek, talán megússzuk. Dobom a feedert, még le sem rakom, görbül a spicc, megvan az első.
Szerelek, dobok, egy jó ketteske a második áldozat. Na jól indul a nap, vigyorgok elégedetten. Már ráérünk mindenre. Beélesítem a másik botot is. Kotorászok a táskámban, kezembe kerül egy kis tekercs fonott, még tavaly vettem, de nem igazán szerettem meg, de hát a szakirodalom ezt ajánlja, sebaj legalább gyakoroljuk, hogyan is volt ez a csomómentes csomó. A harmadik már tetszik, újrakötöm, de már hajszállal kiegészítve. Rá kéne rakni a bojlimat.
Szenvedek, mert persze fúró nincs, végül egy lecsupaszított dróttal a másodikat sikerül átlyukasztani. Áttuszkolom a hajszálat is, egy darabka gyufával fixálom. Na nézzük mi van még a tatyóban. Találok ólmot, olyan 80 grammos lehet., hármasforgót is. Kész is az előke, bár nem olyan szép mint azé az osztrák manusé a videón, de a lényege ugyanaz. Dobok még egy párat etetőbe gyúrt bojlikkal a tegnapi helyre, átszerelek, bedobom, bekapcsolom a nyeletőt, élesben talán először, felrakok egy kutyanyelvet, és nézem megrögzötten.
Na majd most én megmutatom… persze semmi sem történik, inkább a feederre koncentrálok, szedegetem is a keszegeket szépen. Szürkül az ég alja, fodros a víz, komoran, sötéten tükröz vissza. Lassan pakolni kellene, már egy fél órája egy mozdítás se. Éppen csalizok, mikor furcsa zizegést hallok, nem igazán fogom fel mi ez a hang, keresem honnan jön, körülnézek és látom feltámadt a szél, rezegnek a levelek és a fecskék is a vizet szántják, a fene egye meg tényleg jön a zuhi.
A hang nem tágít, szakadozik, de szól rendületlenül. Végre bevillan. Úristen a nyelető! Odaugrok, tekerek a karon, megemelem a botot. Érzem visszarúg. Cimborám döbbenten kérdezi, megvan? Nem is hisszük el. Muzsikál a szél a zsinóron, komótosan pumpálom a halat, de rettegek, hogy leakad. Barátom a merítővel vár de elkérem tőle, egyedül szeretném befejezni. Becsusszan a szákba, most mi lesz, nincs matrac, a part kérgesre száradva, sajnálnám letenni. Kiemelem, lehajtok egy csomó nádat és arra teszem.
Térdelek a hal mellett nézem a horgot az alsó szájszélében, ott fityeg a piros golyó. Sikerült, tényleg bejött, gyönyörű pontykoma, a legnagyobb idáig. Meg kellene mérni. Kiszedem a horgot, viszem a szákban a tógazdához. Megyek a pecások mögött a parti úton, büszkén mosolygok, hallom a tippeket, jó ötös, á legalább kilences, finom lé lesz belőle, dehogy, ez már túl zsíros… és válaszolok mindenkinek az egyforma kérdésre: bojlira jött, házi epresre. 63 cm 7,80 kg mérjük, elkészül egy pár fotó is.
Azt mondja gazda egy-két hetenként kinyomtatják, mehetek majd érte. Ölelem a Halat az elsőt, a leget és érzem a gyomromban a szorítást, tudom már, Őt nem főzhetem meg.. Megsimogatom utoljára a hátát, adok a homlokára egy puszit, legugolok a víz mellé, hintáztatom előre-hátra. Villan az ég, ez biztosan jel, elég mára. Tökéletes nyugalom szál meg. Mozdul a kopolyúja egy erőset, rándul az uszonya és már ki is csusszant a kezem közül.
Visszamegyek a helyemre, csendesen pakolok, kopog az eső a táskámon. Gondolatban már otthon vagyok a forró zuhany alatt. Odaszólok: ma paprikás krumplit főzünk, álljunk meg és vegyünk hozzá savanyúságot. Kinyitom a szákot, nézem a terítéket, majd fogom a csillogó pikkelyeseket és egyesével útjára engedem őket. Értetlenül álnak a többiek, némán fürkésznek, de látják a szememet, és nem kérdeznek.
Állok az erkélyen, elvonult a vihar, szikráznak a csillagok, csendes szellő borzolja a bőröm, érzem a száradó szák nedves illatát, de már a másnap jár az eszemben, irány a bolt, mert kapcsot, ólmot, matracot, fertőtlenítőt kell vennem. Nálam így kezdődött a szerelem, nehézkes fellángolással, de végül tartós csendes tűzzel.
{KEP::3258::160::center::}
Biró Norbert (nbiro)
