Decemberben már általában elég hideg az időjárás ahhoz, hogy a tavak befagyjanak, de évek óta nem elég kemény a tél, hogy már ebben a hónapban léki horgászathoz alkalmas vastagságúra hizlalja a jégpáncélt.

Hülye ember a horgász, legalábbis biztosan nem átlagos. Reggelente, amikor dolgozni mentem mindig megnéztem a megállóban az óriás hőmérőt és elégedetten dörgöltem a kezem, amikor –10-13 fokot mutatott napokon kereszül.

-Ha már tél van, akkor legalább legyen kemény fagy. – gondoltam magamban.

Édesapám mindig arról mesélt gyermekkoromban, hogy amikor ő volt gyerek, akkor olyan telek voltak, hogy a hó miatt nem tudott elmenni iskolába, máskor meg kilométereket kellett gyalogolni a térdig érő hóban.

Tisztán emlékszem, hogy amikor én voltam gyerek, akkor sokáig enyhe telek voltak és eseményszámba ment az olyan év, amikor lehetett szánkózni a lakótelepi szánkódombon. Most, hogy némileg már idősebb vagyok és van némi tapasztalatom az időjárást illetően, megfigyeltem, hogy az időjárás ciklikusan változik. Vannak olyan ciklusok, amikor éveken keresztül esős, hűvös a nyár, aztán jön a 7 szűk esztendő és alig esik eső a kiszáradt földre.

Így van ez a téllel is. Gyermekkoromban éveken keresztül enyhe telek jártak felénk, de mostanában nem rikta a –20 fokos hőmérséklet, ami minden jóérzésű embert a meleg lakásba, házba kényszerít. A fagynak azért van jó hatása is. A kártevő rovarok, lepkék lárvái, hernyói megbújnak a zugokban, a fák kérge alatt és ha nincs kemény tél, akkor túlélik a hideg évszakot és tavasszal újult erővel támadnak. Az egészséges, hosszan tartó fagy megöli a kártevőket és egy kemény tél után gazdagabb gyümölcstermés várható.

A karácsony, újév környéki kemély hidegek megtették „jótékony” hatásukat és január elején jött a hír, hogy lehet menni lékelni. Mentünk is, méghozzá kalákában. Láng Laci barátom leginkább a galgahévízi tározón szokott horgászni, méghozzá télen is heti gyakorisággal. Lacival élvezet a lékelés, mivel hozzám hasonlóan ő is szereti a hasát és a lékelés vele egyben grillezést is jelent. :] Ezért invitálására gyorsan igent mondtam.

Január 15-én reggel 7 óra fele indultam itthonról. Nem volt kedvem az unalmas autópályán gurulni, ezért inkább a régi kanyargós 3-as utat választottam. Az út így sem tartott sokáig és Galgahévízen a telefonos segítség után megtaláltam a tározóhoz vezető utat, melyet – ameddig a szem ellátott - jégpáncél borított. Lépésben tettem meg az utolsó néhány száz métert, majd beálltam a parkolóba, ahol egy csapat vadásszal futottam össze.

{KEP::3396::164::center::}

A horgászat nem igazán téli sport, elleben a vadászat igazi szezonja akkor jön el, amikor a tél vastagra növeszti a vadállatok prémjét. A kenelben lévő németvizsla teljesen meg volt veszve a puskák és terepszínbe öltözött vadászok láttán. Mikor végre kiegendték a ketrecből szegény párát, rohant rögtön három kört, és majdnem lerázta a farkát a fenekéről.

A puskások szerencsére hamar elpöfögtek az erdő irányába és így elcsendesedett a tópart. Az autóban jó meleg volt és csak egy polár kardigán volt rajtam, ezért a „külvilágban” hamar megéreztem a csípős hideget, amikor néhány láthatalan íjász a fedetlen fülemet vette célba. Ezért gyorsan felvettem magamra a szkafandert és jól a fejembe húztam a polár sapkámat.

A tétlen fagyoskodás nem tartott sokáig, hamarosan Laci is megérkezett Zsolttal kísérve, aki maga is galgahévízi tag. Összeszedtük a könnyített felszerelést és beballagtunk egy közeli helyre, ahol láthatóan jártak már előttünk léki horgászok.

Mivel a halőrök szerint a jég nem volt még elég vastag, ezért először a parttól néhány 10 méterre álltunk meg léket vágni. Laci orosz fúrója jó étvággyal harapta a 8-10 centi vastag jeget és néhány percen belül 5-6 lyuk várta, hogy megpróbáljuk a szerencsénket. A szerelés kicsit lassan ment, mivel a hosszú pecaelvonás alatt teljesen kijöttem a gyakorlatból és elfagyott kezeimmel nem tudtam rendesen fogni. Fél órás szerencsétlenkedés után végül kikaptam két szerencstélen sorsú keszeget csalihalas vödörben lévő jéghideg vízből és a hátukba szúrtam az egyágú süllőző horgot.

Az egyik egészen közeli léket választottam a nagyobbik kishalnak, melyet vízközt kínáltam fel a csukáknak, a másik soványabb keszeggel a mélyebb vizet vettem célba és fenék felett fél méterrel állítottam be az eresztéket.

A srácok is élesítették a ragadozós botokat és finom szerelékkel a keszegeket kezdték piszkálni. Jó móka volt a finoman kapó karika keszegeket és bodorkákat szegedetni, bár a fogás nem volt nagyon bőséges. Az örökké éhes, jég alatt is táplálkozó keszeghad finoman húzkodta az 1 grammos úszót, de azért lehett látni azt a mozdulatot, amikor az apróságok már nem csak kóstolgatták a csontit, hanem határozottan elindultak vele a lék széle felé. A srácok időnként egy-egy apró gombóc etetőanyagot is beszórtak a lukakba, de a keszegek tovább finomkodtak és a számuk sem nőtt jelentősen.

{KEP::3397::164::center::}
{KEP::3398::164::center::}
{KEP::3399::164::center::}

Az utóbbi 2 évben voltam párszor lékelni, de férfiasan be kell vallanom, hogy kapásnál tovább nem jutottam. Ezért aztán nem lepődtem meg rajta, hogy a csukák, süllők szokás szerint hanyagoltak minket. A keszegező srácokat nézve azért nem unatkoztam, mivel közben azon tanakodtunk, hogy idén mikor jön el majd a tavasz.

Dél közeledtével a helyi pecások is megélénkültek és a környékünkön többen is a tanyát vertek. Egy bátor spori egészen a tó közepéig ment be, ahol Laci szerint a pontyok rendszeresen telelnek. Ezt a horgásztárs is tudhatta, mivel nem ragadozóra horgászott, hanem a finom zsinórral és még annál is finomabb előkével próbálta a pontyokat és keszegeket lépre csalni.

Hittem is meg nem is a dologban, mivel én még soha nem láttam jégen pontyfogást. Persze én is olvastam már ilyen mókáról, de tökéletes helyismeret kell ahhoz, hogy az ember egy ekkora tavon megtalálja a vermelő pontyokat.

Mi továbbra is bíztunk a csukákban, de ők nem bíztak bennünk. Megsütöttük a kolbászokat, a srácok a radarommal körbejárták az érdekes helyeket és léken keresztül próbálták meg feltérképezni a meder vonulatait.

A járkálásban fel sem tűnt nekünk, hogy Laci egyik úszója vándorútra kelt. Laci véletlenül éppen az egyik botja felé indult, amikor látta, hogy a nádashoz legközelebb lévő szereléken határozottan kapás van. Én már csak arra értem oda, hogy a rövid léki bot karikába hajlik, de a fárasztás rövid volt, majd egy kölökcsux jelent meg a lék szájában.

Egy pillanatig megrémültünk, hogy sikerült fenékig nyeletni a kishalat, de az akadás szerencsés volt és a horogszabadítás és után a kölökragadozó egy farokcsapással eltűnt a mélyzöld, hideg vízben. Gondolom elmesélte a halaknak, hogy a galgai horgászok jó irányba fejlődnek, mivel a kalandnak nem a tepsi lett a vége és még egy kis zöld rúzst is kapott a kétlábúaktól, hogy a horog ütötte seb ne fertődődjön el. :]

{KEP::3394::164::center::}
{KEP::3395::164::center::}

Azt már sejtettük, hogy ha reggeltől ennyi kapást sikerült kicsikarnunk, akkor az nem a mi napunk lesz, de közben észrevettem, hogy a tó közepére betelepült horgásznak immárod vagy harmadjára görbül karikába a botja. Néhány perces csúszkálás után én is betopogtam mellé és még percekig élvezhettem a téli fárasztás minden pillanatát.

A spori közben elmondta, hogy jó pár keszeget fogott, aztán egyik pillanatról a másikra megálltak a keszegek és nemsokára rá megakasztotta az első pontyot, mely egy hosszú fárasztás után lécelt le a 0,08-as előkével a szájában. Ezt egy másik ponty követte, amivel hasonlóan járt a spori, én pedig a harmadik hal fárasztására értem oda.

Örült nekem a tag, mivel az előző halak pont a kiemelés előtt léceltek le. Hiába... a 8-as zsinórral nem lehet emberkedni még akkor sem, ha a halak a hideg víz miatt nincsenek igazán jó formában.

A halat tehát én szedtem ki puszta kézzel, nagymedve módjára. Már éppen megörültem az első idén látott és „fogott” pontynak, amikor a koma fogta szerencsétlen flótást és bevágta egy sárga diszperzitesvödör aljába. Ennek hatására udvarisasan félbe szakítottam a társalgást és puffogva visszatértem horgásztársaimhoz.

{KEP::3402::164::center::}
{KEP::3403::164::center::}
{KEP::3404::164::center::}

Úgy tűnik Galgahévízen télen kényelmesek a horgászok, mivel a délután eljöttével egyre többen jöttek le a vízpartra. Lassan mi is összeszedtük a felszerelésünk és a lékeket átadtuk az utánunk következőknek. Szerintem ők is tudták, hogy aznap sok halra nem számíthatnak, de a keszegek gondolom őket is elszórakoztatták. Abban is biztos vagyok, hogy éjszaka a léki horgászok mélyen és nyugodtan aludtak ágyukban és álmukban már a tavaszi pontyokról ábrándoztak, melyek széles hátukkal tolják el a friss nádhajtásokat, miközben a melegedő parti vízben szedegetik az apró állatokat.
teteje | vissza