Nyár végén megegyeztünk Tibivel, hogy az év hátralévő részét arra szánjuk, hogy a számunkra ismeretlen vizeket teszteljük és keressük azokat a helyeket, ahol 2005-ben fogunk horgászni. Kapóra jött tehát, hogy Fejkó, a jól sikerült júliusi túrájuk után, szeptember elejére ismét egy merenyei látogatást szervezett. Már júliusban lekötöttem két helyet Ádám öcsém és magam számára, de a sors úgy hozta, hogy először Ádám foglalását kellett lemondani, majd munkahelyi elfoglaltságaim miatt végül én is visszakoztam.

Végül megegyeztem a főnökömmel, hogy ha több napot nem is tudok kivenni, a pénteket csak megkapom cserébe. Kapóra jött tehát az, hogy Molnár Gábor (Fish-01) pontosan ebben az időpontban Palotásra szervezett túrát. Eredetileg ötödikként csatlakoztam volna a csapathoz, de időközben Gábor ismerőse lemondta a pecát. A végső felállás azonban másként alakult, mivel Gábor az indulás napján jelezte, hogy egy tatai ismerőse is betársul hozzánk.

Csütörtökön már munkába indulás előtt bepakoltam az autóba, hogy este ne kelljen az értékes időt cuccolással tölteni. Csak fél hat fele tudtam lelépni, de ez nem akadályozott abban, hogy hatkor már a cél fele robogjak. Ez persze túlzás, hiszen az esti csúcsforgalomban próbáltam meg kijutni a városból, de hét óra körül így is megérkeztem Palotásra.

Korábban még soha nem jártam ezen a vidéken, ezért fogalmam sem volt, hogy merre kell mennem. A falu elején megkérdeztem egy helyi srácot, hol találom a tavat, erre rögtön kaptam két kvízkérdést: Hol akarok pecálni? Van-e jegyem?

Mivel Gábor korábban jelezte, hogy a gátnál fogunk tábort verni, ezért a válaszaim alapján a srác eligazított én még végigszáguldottam a falun, és reménykedtem benne, hogy nem találkozom a rendőrökkel, akik imádnak sebességet mérni ezekben a nem túl forgalmas falvakban.

Végül megláttam a tározót, és felhívtam Gábort, hogy merre találom őket. Természetesen a tó ellentétes oldalán lukadtam ki, mint ahova kellett volna érkeznem. Újabb 10 perc autózás után megláttam a hivatkozási pontként kijelölt tóparti kocsmát. Eddig még csak tudtam haladni, de az aszfalt véget ért és a földúton akkora keréknyomok voltak, amikben egy hasas koca simán megfial volna bármelyik kátyúban. Sajnáltam is szegény Toyotát, ami köztudottan alacsony építésű autó.

Már vagy négy hely mellett elmentem, de még mindig nem láttam a szürke Mercedest. Újból felhívtam Gábort, aki már kellően ideges volt, hiszen éppen a szerelékek behordásával foglalatoskodott. Kiderült, hogy én a felesége kocsiját kerestem a parton, miközben ő egy kisbusszal jött.

Már az ipszilonnál jártam, amikor rájöttem, hogy túlmentem a célon. Visszafordultam és megálltam egy helyen, ahol éppen kifele pakoltak számomra ismeretlen emberek. Szerencsém volt, rátaláltam újdonsült horgásztársaimra, Krisztiánra és feleségére Alexára. Ők ketten olajozott gépezetként rakták ki az autóból a felszerelés halmokat. Nekem nem volt segítségem, de azért csak elkészültem a szerelékkel, mire Krisztián felszerelte a gumicsónakra a motort.

Már alig volt valami fény, mikor vízre szálltunk a bójákkal. Krisztián két világítós bóját hozott magával, én a szerényebb M-Class bójákat vetettem be. Szépen lassan becsorogtunk a csónakkal és kerestük az ígéretes helyeket. Krisztián a radar képernyőjét nézte, én jobbára a halfordulásokat figyeltem, de a higanyszerű, sima vízfelszínen semmilyen mozgást nem lehetett látni.

Olyan 180 méteren járhattunk, amikor megláttuk, hogy a Gáborék és köztünk lévő szlovák csapat milyen agyatlan módon rakta le a bójáit. Az 5 bójájukat kb 3 hektáron helyezték el és minket teljesen kiszorítottak. Éppen azon gondolkodtunk, hogyan helyezzük el a mi bójáinkat, amikor láttuk, hogy az egyik szlovák srác a vízre száll és elindul felénk.

Ennek megörültünk, hiszen abban reménykedtünk, hogy rájönnek milyen baromságot követtek el. A srác közben megérkezett és mi próbáltunk először magyarul, majd angolul beszélni vele. Jelezte, hogy ő csak németül beszél valamennyit. Sajnos egyikünk sem beszélt németül egy kukkot sem és hiába mutogattunk kézzel lábbal, nagyjából szart a fejünkre a csóka.

Később rájöttünk, hogy csak azért jött be, mivel tartott tőle, hogy a bójáit kivesszük. Mivel utálom a konfliktust, ezért csitítgattam Krisztiánt és rávettem, hogy bójázzunk úgy, ahogy tudunk és ahogy a hely engedi. Kb. 180 méteren kiraktunk 1-1 bóját és a másik kettőt 220-240 méterre pakoltuk ki. Nekem egy kicsit távolinak tűnt a belső bójasor, de a fény egyre fogyott és még nem ismertük annyira egymást Krisztiánnal, hogy azonnal elkezdjünk vitázni.

Kint a parton próbáltunk beszélni a szlovákokkal, de rájöttünk, hogy csak addig beszélnek nyelveket, míg nem a bójáikról van szó. Egyszerűen ignorálták amit magyaráztunk nekik magyarul és angolul. Nekünk meg annyira kevés hely jutott, hogy a bójasorunk a helyünk középvonalánál kezdődött. Tartottam tőle, hogy ha a hétvégén jönnek mellénk bojlisok, akkor azok meg a mi fejünket fogják verni.

Annyira szar helyre került a legszélső bójám, hogy a helyünk bal oldalára kellett tennem a rod-podot, hogy egyáltalán a nád mellett elmenjen a damilom. Így Krisztiánt beszorítottam és az én zsinórom is marha nagy nádzsombék felett futott ki a vízre. Bíztató előjel.

Később megtudtam, hogy ez nem egyedi esetről van szó és a nálam tapasztaltabbak rögtön mondták, hogy ők bizony kiveszik az olyan emberek bójáját (legyenek magyarok vagy szlovákok), akik nem értenek az értelmes szóból. Hihetetlen, hogy a behordásnak minimális kultúrája sem alakult ki még északi szomszédainkban, bár ha jobban meggondolom, akkor van néhány magyar bojlis, aki ugyanígy viselkedik.

{KEP::1565::24::center::}
{KEP::1566::24::center::}

A bóják kihelyezése után kb 1 óra hossza alatt vittük be a 4 szereléket a tetthelyre. Mire végeztünk teljesen sötét lett, és mi meg elkövettük a hibát, hogy nem tettünk jelöltük meg a helyet valami egyedi fénnyel. Ha valaki azt mondaná nekem, hogy egy néhány tíz hektáros tavon el lehet tévedni, azt egyszerűen hülyének nézném, de gondoljatok bele abba a szituációba, hogy a szereléket már leraktad a helyére, te pedig a part felé tartasz.

{KEP::1567::24::center::}

A parton sötét van, a nádlukakban égnek a fények és te nem tudod melyik a tiéd. Ha rossz helyre megyünk ki, akkor keresztül húzzuk a szomszédok zsinórjait, amiből végzetes gubanc alakulhat ki. Szóval igen óvatosan motoroztunk ki, de szerencsére megtaláltuk a helyünket. Gyorsan bekapcsoltuk Krisztián piros villogóját, ami alig fogyaszt áramot és egész éjszaka úgy lehet hagyni. Ha az embernek éjszaka kapása van és félálomban eljut a botig, akkor biztosan nem azon fog gondolkodni, hogy lámpát kell kapcsolni. Ilyenkor jól jön, ha van egy kis fogyasztású lámpa, aminek egyedi fénye van és amihez, amihez lehet igazodni éjszaka is. Erre a célra egy hagyományos villogós bicikli hátsólámpa tökéletesen megfelel.

{KEP::1573::24::center::}
{KEP::1574::24::center::}
{KEP::1575::24::center::}

Kb. este 10-kor jutottam el oda, hogy fel kellene állítani a sátramat. Nem akartam segítséget kérni a művelethez, így csak fél óra alatt tudtam a tök sötétben a ledes lámpám fényénél összerakni a sátram.

Mozgás és pakolás közben nem fáztam, de mikor már minden a helyére került, addigra igencsak lehűlt a levegő. Fáradt voltam és fáztam is, ezért néhány falat kaja után elköszöntem horgásztársaimtól és lefeküdtem aludni.

Ahogy behúzódtam a sátramba és magamra húztam a hálózsákot, megszűnt a külvilág. Kb 3 percig hallottam még, hogy Krisztián és Alexa beszélgetnek, de már nem értettem miről lehet szó, magába fogadott az álom.

Éjszaka igen mélyen aludtam, de könnyen felébredtem, amikor hajnalban megindult valami a szerelékemmel. Viszonylag hamar belegyömöszöltem magam az előre kikészített gumicsizmába. A hal közben szépen lopta a métereket, bár a szoros nyeletőfék miatt nem nagyon tudott begyorsulni. Krisztián csak nagy nehezen bújt elő a sátorból, de a kapás után 5 perccel már a vízen voltunk. Én még soha nem horgásztam ilyen nagy távolságban, ezért Krisztián utasításainak megfelelően nem vágtam be, hanem szépen lassan elkezdtem felszedni a zsinórt.

Alig csorogtunk néhány métert, egy hal loccsant meg a csónak mellett. Mivel a szerelékem még legalább 150 méterre volt tőlünk, ezért nagyon meglepődtem ezen a jelenségen. Merítés után kiderült, hogy a 1,5 kilós hal egy leszakadt etetőkosarat és két horgot vonszolt magával és így csavarodott bele a zsinóromba.

Kb 10 percig bogoztuk a szereléket, de mivel hideg volt és nem volt nálam tartalék zsinór, így a horogszabadítás után visszavittük a szereléket a bójára. Úgy gondolkodtam, hogy mivel a halnak úgy sem fogok bevágni kapás után, így kicsi az esélye, hogy a megsérült zsinór elszakadjon még a kapás közben. Amúgy is csak akkor kezdem terhelni a zsinórt, amikor már csak 20-30 méterre van a hal tőlem.

A közjáték után visszafeküdtünk és egészen reggelig nem is történt más esemény. Már majdnem világos volt, amikor újabb kirohanós kapásom lett a közelebb letett szereléken. Felöltöztem, de mire a botra tettem a kezem, addig a hal elengedte a csalit. Pech! Krisztiánt rávettem egy újabb csónakázásra és újra húztuk a szereléket.

{KEP::1571::24::center::}
{KEP::1572::24::center::}

Péntek reggel viszonylag későn ébredtünk. Nyáron amikor a nap első sugarai megsütik a sátrat, az ember kiszorul a 40 fokos hőség miatt. Ilyenkor szeptemberben viszont kellemes érzés, ha a sátrat nap éri, hiszen akkor elviselhető meleg lesz bent, és az éjszaka megdermedt végtagokba újra vér áramlik.

{KEP::1570::24::center::}

Én hamarabb felkeltem, de Krisztiánékat nem akartam felzavarni, ezért csöndben előkéket kötözgettem, mivel az előző este feltett 2-es horgokat 4-es méretűre akartam cserélni. 9 óra fele a Kovács család is felkelt. Megreggeliztünk és újra húztuk a szerelékeket. Palotáson érdemes minél tovább bent hagyni a bojlit, de Krisztián is szereléket akart cserélni, így délelőtt újra behordtuk a cuccokat.

A pénteki nap meglehetősen egyhangúan telt. Gábor munka ügyben elment Pestre, ezért Alexa áttelepült őrizni a felszerelést. Jól bírta az alvást, már majdnem délután volt, mire felkelt. Kapás híján beszélgetéssel ütöttük el az időt Krisztiánnal, majd délután 1 óra körül kidőltem és elaludtam.

A sátor kellemes meleg volt a napsütéstől, és amikor Krisztián 3 óra fele felkeltett, hogy menni kéne kaját rendelni, nagyon rosszul ébredtem. Fél kómásan közöltem, hogy most inkább alszom tovább, vagy különben kidobom a taccsot. Ezért Krisztián ment a faluba.

{KEP::1585::24::center::}

3 körül felkeltem, és láttam, hogy Gábor időközben megjött. A horgászhelye elég messze volt tőlünk, de a vízen megláttam a csónakját. Először azt hittem, hogy csak a szerelékeket viszi be a bójákhoz, de mikor már fél órája a vízen volt, akkor sejtettem, hogy nem mindennapi halat fogott.

Jött is a hír, hogy a frissen elejtett hal 19,70-et nyomott. Gábor a túra előtt a hőn áhított 20 kiló feletti ponty elejtését tűzte ki célul, de nem látszott rajta, hogy bánkódna a 30 dekás súlyhiány miatt. (Kis adalék: péntek reggel átmentem megnézni, hogy minden rendben van-e Gáborék táborában és akkor meglestem a szereléket. Ha jól láttam, akkor Gábor a 11 kg-os Supernova előkére 4-es Korda Wide Gape-t kötött. Az előke a vastag iszap miatt legalább 25-30 centi hosszú volt és ólom a szokásos 80-100 gr-os méretű volt. A bojlit sima hair-rig módszerrel kínálta fel.)

{KEP::1586::24::center::}
{KEP::1587::24::center::}

A gyönyörű fogás felvillanyozott minket, de ott volt bennünk a kérdés, vajon nekünk is sikerül-e valami hasonlóan szép halat fogni.

A pizzák betermelése után behordtuk a szerelékeket és vártunk a csodára. Sötétedés után végre megérkezett nekünk is az első komolyabb hal. Krisztián bal oldali botján szépen megindult a zsinór. Gyorsan csónakban szálltunk és a motort beindítva a bóják fele vettük az irányt. A sötétben nehéz megbecsülni a távolságokat, de kb 50 méterre lehettünk a bójáktól, amikor Krisztián végre bevágott. A hal súlyát ilyenkor nagyon nehéz előre jelezni, mivel a csónak még a hal irányába mozog, de néhány másodpercen belül kiderült, hogy erős ellenfélre akadtunk.

Érdekes volt látni, hogy egy igazán felsőkategóriás horgászbottal mennyire másként fáraszt az ember. Az én botjaim meglehetősen kemények, ezért amikor a hal közelében járok, akkor automatikusan lazítok a féken. Krisztián meglehetősen kemény fékkel horgászik, és ő a fantasztikusan hajlékony Rod Hutchinson Dream Maker Enigma botokra bízza a fárasztást. A botban akkora tartalékok vannak, hogy 1-2 méteres zsinórnál is képes hihetetlen szögben meghajolni és meggátolni, hogy a hal eltépje a damilt.

A ponty szépen tempózott, Krisztián a csónak végében állt és a hal fárasztása mellett a motort is kezelte. Erre azért volt szükség, mert a szél folyamatosan a gát felé nyomott minket és mivel a parttól alig 100 méterre küzdöttünk a hallal, így féltünk, hogy a szomszédok szerelékét is összeszedjük.

Ez majdnem sikerült is, mivel a hal végig a fenék közelében védekezett és a hosszú zsinórral így szépen eltoltuk a szlovák szomszédok szerelékét. Szerencsére nem akadtunk össze, és a motorral nagyjából egy helyben tudtuk tartani a halat.

Már vagy negyed órája forgolódtunk a sötét éjszakában, amikor először megláttuk a hal vastag hátát. Egy pikkelyes P34 formájú nyurgaponty éhezett meg Krisztián csalijára. Az első levegőztetésre azonban csak újabb 10-15 perc múlva került sor. A hal végig keményen küzdött, de mire a merítőt alátoltam, addigra már teljesen elkészült az erejével.

Kimotoroztunk a partra és a halat a matracra fektettük. Matraccal együtt a hal súlya bőven 17 kg felett volt, így nettó 15-15,30 volt a hal súlya. Mivel Krisztián nappali fotókat szeretett volna készíteni, ezért zsákba rakta a halat.

Aznap délelőtt beszéltem Tibivel és bíztattam, hogy jöjjön ki legalább egy éjszakára Palotásra. A szűk hely miatt nem volt hely arra, hogy ő is horgásszon, és amúgy is pofátlanság lett volna a részemről, ha Tibit még beerőltetem abba az állásba, ahol én is csak vendég vagyok. Szerencsére Tibinek nagyon viszketett a tenyere már, és hajlandó volt kibicnek is lejönni.

Nem emlékszem pontosan, hogy Tibi mikor érkezett meg, de már túl voltunk Krisztián pontyának a fárasztásán. Kicsit dumálgattunk az elmúlt hetek eseményein, hiszen akkor már kb 3-4 hete nem horgászunk együtt Tibi házfelújítási projektje miatt.

Engem éjfél körül elővett a fáradtság, és a hideg miatt behúzódunk a sátorba. 5 perc múlva már aludtam. Később arra ébredtem, hogy szokatlanul hideg van. Ugyan két zokni volt rajtam és felül három réget ruha, de nem tudtam megmelegedni a hálózsákban.

A hálózsákom a papír szerint 0 fokban igazán komfortos, de éreztem, hogy ennél hidegebb van. Próbáltam nem törődni a hideggel. Teljesen felhúztam a zsák zippzárát, eltakartam az arcom. Végül sikerült elaludnom.

Hajnal fél öt fele ébredtem fel újra és éreztem, hogy nehéz lesz a hálózsákban maradni. Hívott a természet szava, ezért kimásztam a jó meleg zsákból, de távozás előtt gondosan visszazártam, hogy a meleg odabent maradjon. Elvégztem amit kell, és odamentem a hőmérőhöz, amit az autó karoszériájára tapasztottam. Pontosan 0 fokot mutatott.

A kocsiból magamhoz vettem egy tartalék plédet és ezzel takartam le a zsákot pluszban. Gyenge próbálkozás volt, de sikerült visszaaludnom. Mielőtt lecsukódott a szemem, láttam, hogy Tibi is betakarózott rendesen. A szokásos piros csíkos takarója alól hallottam valami hortyogásfélét, de az embert nem láttam.

Hajnal 6 fele arra riadtam fel, hogy végre az én jelzőm is megszólalt. A kemény fék és a kint lévő 200 méter zsinór miatt a hal nem tudott igazán felgyorsulni. Krisztián sátra nem igen mozdult meg a jelző hangjára, de a felszólításra kénytelen kelletlen előmászott a meleg vackából.

Mivel előző nap a csizmaszára megmerült a vízben, ezért a csupasz lábára húzta fel a gumicsizmát. Bátor próbálkozás volt. A hal közben megállt futásában én meg óvatosan tekertem fel a zsinórt, ahogy a bója fele haladtunk a csónakkal

A vízen körös-körül csak ködöt láttunk. Nagyon hideg volt, Krisztián a deszkán vacogott. A csónak mellett a hal végre megélénkült és jó néhányszor kifutott. Mire a gyönyörű szákszendi nyurgaponty végre merítőbe került, már elég fájdalmas arcot vágott horgásztársam. :]

Gyorsan kimotoroztunk a partra, Krisztián villámgyorsan beugrott a hálózsákjába. Tibi segített a mérésnél és a fényképezésnél. A hal 11 kg-os volt. Nem éppen nehézsúlyú versenyző, de legalább pikkelyes és ráadásul nyurga.

{KEP::1579::24::center::}

Tibi a hal után rögtön összepakolt és rohant haza folytatni a munkát. Én visszafeküdtem egy kis szendergésre, amiből masszív visszaalvás lett. Már jó magasan járt a nap, amikor kikászálódtunk a sátrakból.

Előkotortam a sarokból az előző napi pizza maradványait és haraptam egy két falást. Csak ültem a székemen, néztem a vizet és sütettem az arcomat az őszi napsugarakkal. A szél közben nyugatias irányúra fordult, de a kellemes meleg napsugár nem engedte, hogy fázzunk.

Az ébredezési fázis után Krisztián és Alexa átmentek Gáborékhoz reggelizni. A reggelizés igencsak elhúzódott és a nagymutató már elhagyta a 10-es számot, de ők még mindig Gáborék helyén beszélgettek. Akkor sem voltak a helyszínen, amikor Krisztián egyik jelzője megszólalt. Mivel horgásztársam vitte magával a bébicsőszt, ezért nem foglalkoztam azzal, hogy elszaladjak érte. Rögtön húztam a csizmámat és már élesbe is állítottam a csónakot.

Krisztián néhány másodperc múlva megjelent a sarkon és az utolsó kiflicsücsköt még azért magába tömte. Az ejtős kapás közben abbamaradt és Krisztián is habozott, hogy csónakba szálljunk-e. Mivel én az első pillanattól kezdve láttam a kapást, így biztos voltam benne, hogy a hal még a horgon van. Erről hamarosan meg is győződhettünk, mivel az ejtés folytatódott.

Gyorsan csónakba szálltunk és megindultunk a nyílt víz felé. Krisztián már vagy 100 méter zsinórt szedett fel, amikor bevágott. Az első néhány tekerés után rögtön mondta, hogy komolytalan halról van szó. Elkezdte pumpálni a nokedlit, aminek az lett az eredménye, hogy egy szűk percen belül megjelent a víz tetején egy böszme nagy jószág.

Összenéztünk Krisztiánnal, mindketten igencsak meglepődtünk a ponty méretén. Rögtön jeleztem, hogy engedni kellene a féken, mivel a hal kb egy méteres zsinóron táncolt. A Dream Maker szerencsére gyönyörűen dolgozott és jól kompenzálta a hal kitörését.

A fárasztásról szívesen írnék olyat, hogy szinte füstölve futott le a zsinór a dobról, meg olyat, hogy a bot szinte töréshatárig hajlott, de ez nem lenne igaz. Hiszitek vagy sem, a kapástól számított ötödik percben a hal már a merítőben volt. Akkor 16-17 kilósra saccoltam a halat és nem tűnt fel az igazi mérete, mivel nem emeltük be a csónakban. Igazából csak akkor tudatosult bennünk hatalmas súlya, amikor ki akartam emelni a partra.

Nem készültem fel a nagy súlyra, ezért kétszer veselkedtem neki a hal kiemelésének. Amikor a ponty végre a matracra került, már akkor éreztem, hogy 20 kiló felett lesz. Elég jól megbecsültem a hal súlyát, mivel a mérleg(ek) 20,40 kg-nál álltak meg. Krisztián átlépte a 20 kilós határt!!!

{KEP::1580::24::center::}
{KEP::1581::24::center::}
{KEP::1582::24::center::}
{KEP::1583::24::center::}
{KEP::1584::24::center::}

A gyönyörű tükrösről rengeteg fotót készítettünk, így utólag azt sajnálom, hogy nem kameráztam le a halat. A fogás hírére Gábor is átjött álmélkodni. Mindketten gatyára vetkőztek és bevitték a halat a 15 fok körüli vízbe a hőn áhított vízi képek elkészítéséhez. Én is szeretem a szépen megkomponált képeket, de azért ősszel kerülöm a 15 fokos vízzel való közvetlen érintkezést. :]

A kapás pillanatában jött oda a sátrunkhoz egy fiatal srác, aki napijeggyel horgászott a tavon. Néhány kérdést tett fel a bojlizással kapcsolatban, amikor a jelző megszólalt. A srác jólnevelt ember módjára engedélyt kért, hogy a botok mellől nézze végig a fárasztást. Azt hiszem, hogy nem mindennapi élmény volt neki a hatalmas hal látványa.

A hal visszaengedése után erősen bíztam benne, hogy nekem is sikerül egy szép halat partra segítenem. Azért az kijelentettem, hogy nem szeretnék 20 kiló felettit fogni, mert akkor nem maradna elérendő cél 2005-re. Ezt többen hitetlenkedve hallgatták, talán nagyképűségnek vélték. A 20 kiló feletti álomhal megfogása előtt szeretnék néhány 17-18 kg körüli pontyot fogni, így egyesével másznám meg a lépcsőt egyetlen hatalmas ugrás helyett.

A szél sajnos a 20 kilós ponty fogása előtt átváltott nyugatias jellegűre, de mi bíztunk benne, hogy a szép sorozat folytatódik. Sajnos nem így történt. Este a tó nyugati oldalára (a szemben lévő helyre) bojlisok érkeztek és kb fél órán keresztül szórták a kukoricát a bójáikra.

A mellettünk lévő szlovák csapat is beszórta a szokásos fél tonna bojliját, így az éjszaka totális kapástalanságban telt el. Nem csak mi nulláztunk, Gáboréknak sem volt egyetlen csippantásuk sem.

Vasárnap dél körül Krisztián szerette volna kivenni a bójákat, így egy menetben az én bójáimat és szerelékeimet is összeszedtük. Krisztián a szerelékeit még bent hagyta, de ők is elkezdtek pakolni.

Indulásom előtt néhány perccel megszólalt az egyik jelző, de néhány perc múlva kiderült, hogy nem hal jelentkezett, hanem a szlovák balfaszok megörültek a felszabaduló vízfelületnek és meg sem várták azt, hogy elhagyjuk a partot, hanem a bójáikat még jobban szétpakolták és az egyikkel elhúzták Krisztián szerelékét. Bravó barmok, taps jobbról. :P

Így zárult tehát első palotási túrám. Összesen 3 kapásom volt, abból 1 kantáros halat fogtam, 1 meg sem akadt és fogtam egy 11 kg-os nyurgát. Krisztiánnak három kapás volt, ebből két halat és egy szlovák bóját fogott. :D

Már akkor elhatároztam, hogy ősszel még ellátogatok Palotásra. (Ez egyébként meg is történt)
teteje | vissza