Döcögök az országúton, előttem egy marha nagy IFA pöfög. Szemből egyre csak jönnek az autók. Huss, huss, huss. Néhány kilométer után belátom, hiába is próbálnék előzni. Kicsit lelassítok, növelem a követési távolságot és beletörődök a dologba. Nem sokára úgy is jön a váci dombság, ott majd előzhetek.

Tamás szinte rámtapad Passátjával, ő még nem járt Tereskén. Amikor augusztus végén együtt horgásztunk Tihanyban, akkor megegyeztünk, hogy az ősszel ellátogatunk a tóra. Egy teljes hétvégét terveztünk, de végül csak 24 óra lesz belőle. Nem igazán bánkódok, október van. Hideg, pára, eső, szél. Májusban más lenne a helyzet, de most ennyivel is beérem.

Elérjük az első emelkedőt, az IFA kihúzódik a szélső sávba, én beletaposok a gázba. Egy kilométert sem tudok haladni, a következő teherautó ismét megfog. Mi mást várhat az ember péntek délután.

Lassan fogynak a kilométerek. Falu, emelkedő, falu, emelkedő. Átcsorgunk néhány településen, a mutató odaragad az ötvenhez. Nézem a szokásos búvóhelyeket. Itt augusztusban fényképeztek, itt meg májusban. Most minden beálló üres, a rendőrök mással vannak elfoglalva. Egyáltalán nem hiányolom őket.

A bánki körforgalomnál megcsörren a telefonom. Tamás érdeklődik mennyi idő múlva érünk oda. Nyugtatom, hogy már csak 10 perc, de nem igazán figyelek a beszélgetésre. Az eget nézem, a dombokat, a sárguló fákat. A beszántott tarlón varjak kárognak, utoljára márciusban láttam őket. Őket sem hiányoltam.

Percek múlva rákanyarodunk a tereskei bekötőútra. Az 50 kilométeres sebességkorlátozás itt is él, de már nem figyelem az órát. Megfigyeltem: minél közelebb vagyok a célhoz, annál jobban nyomom a pedált. Átcsorgunk a falun, Tamás is türelmetlen, látom a két autó távolságából. Végre feltűnik a falu vége. Index jobbra, és máris a régen látott murvás úton gurulunk.

Alig megyünk néhány métert egy fácánkakas kakattol el előttünk. Lelassítok, mert ezek a vadcsirkék általában nem egyedül járnak. Igazam van, balról a bozótból újabb fácánok tűnnek fel. Először egy kakas bújik elő, azután egy másik, majd két tojó. Ahelyett, hogy átszaladnának az út jobb oldalára, az autó előtt kezdenek gyalogolni. Fekete gombszeműkkel rám néznek, egy csepp félelmet sem látok rajtuk.

Lépésben kísérem őket, mutatom Tamásnak is a szokatlan felvezetést, de nem sokat lát belőle, mert az autóm eltakarja előle a fácánokat. Végül megunom a gyalogmenetet, kicsit rákapcsolok és dudálok. A fácánok nem tudnak mit kezdeni a szokatlan hanggal, de kénytelen-kelletlen csak lemásznak az útról. Kettő balra, kettő jobbra távozik.

Egy pillanat múlva meglátjuk a tavakat. Aggódva figyelem, hogy a nagy tavon hányan horgásznak. Csak néhány napijegyest látok, bojlis horgászoknak nyoma sincsen. Lekanyarodunk a töltésről, először lépésben megyünk, de a végén már hármasban nyomom. A tavak végén, a gát előtt keményet fékezek. A kerekek néhány centit tovább csúsznak a murván, de végül csak megállunk.

Leállítom a motort, fantasztikus csönd költözik körém. Nincs motorzúgás, nincs zsivaly. Csak egy fácán kattogását hallom egészen közelről, majd egy másikat a tó túloldaláról. Eddig még soha nem láttam ilyen koncentrációban fácánokat. Később megtudjuk, hogy egy közeli keltetőből szabadultak ki. Rögtön a helyi rókákra gondolok, akik ezekkel a fácánokkal fogják megalapozni a telet. Milyen hálásak lesznek az embereknek, akik felnevelték nekik ezeket az urbanizált, óvatlan tollas húsgombócokat. Persze az is lehet, hogy a rókák nem ismerik a hála fogalmát.

Az autóból kiszállva rögtön a tó partjára megyek. Megfigyeltem magamon, hogy még akkor is megnézem a tavat a horgászat előtt, ha már sokadjára járok a partján. Lehet, hogy horgászatilag nem a legjobb, de nagyon szeretem, amikor a víz folyékony ólomként visszatükrözi a lenyugvó nap fáradt-narancssárga fényét. Ilyenkor azt lesem, hol van halmozgás, merre lehetnek kedvenceim.

Pár perces nézelődés után kirakunk egy-két tárgyat a partra, nehogy valaki más nézze ki a helyet magának miközben mi az engedélyeket intézzük. A halőrháztól visszafele lassan lépegetünk. Körbenézek és látom, hogy a gáton és a víz partján még haragoszöld a fű. A természet azért tesz róla, hogy ne felejtsem a közelgő telet: a domboldalon már csak foltokban zöld a növényzet, a barnás árnyalat szinte megfolytja a kis zöld szigeteket.

Ahogy a nap eltűnik a dombok mögött, egy pillanat alatt fokokat hűl a hőmérséklet. Lehet érezni a levegőben, hogy a környező erdőkben ott várakozik a tél. Az egyre fáradtabb nap egyelőre még visszaveri a támadásokat, de a tél kitart, mert tudja, hogy eljön az ő ideje, amikor a napsugarak már nem képesek megállítani a haragosszürke felhők rohamát, melyekből nemsokára fehér lepel hullik majd a tájra.

Kipakolom a rod-podom, akkurátus mozdulatokkal felcsavarozom rá a kapásjelzőket. Kézbe fogom az egyik botomat és feltekerek néhány méter nyűvőzsinórt a dobra. Ez után jön az ütköző, gubancgátló, ólom. Az előkével szerencsére nem kell bajlódnom, már otthon megkötöttem néhányat. Pici horog, vékony fonott zsinór, ahogy az ilyenkor ősszel illik.

{KEP::1590::25::center::}
{KEP::1591::25::center::}

Már erősen sötétedik, mire a szerelékek a helyükre kerülnek. Elviszem a szemétgyűjtőhöz a levágott damilokat, a szerelés közben elpusztított szendvics csomagolását, majd lehuppanok a székembe. Lassan Tamás is végez, és egymás mellett ülünk a parton.
Közben teljesen besötétedik, de thermo ruha mélyéről ítélve nincs elviselhetetlen hideg. A tó felszínét alig borzolja egy gyenge kis szellő. A pontyok nincsenek túl beszédes kedvükben, pontyugrást csak elvétve látunk, hallunk. Mindjárt fél nyolc és már teljesen sötét van. Eszembe jutnak a fülledt nyáréjszakák, amikor egy pólóban is melegünk volt és csak azért vettünk fel egy pullóvert, mert különben a szúnyogok nem hagytak volna békét nekünk. Előre utálom a telet, a fagyot. Belül persze tudom, hogy minden tél után jön a tavasz, majd a nyár. Csak legyen türelmünk kivárni.

A swingerek mozdulatlanul állnak a helyükön, de egyelőre nem zavar minket a nagy csönd. Az idő szép, jó helyen vagyunk, minek aggódjunk. Mindenféle lényegtelen dolgokról beszélgetünk, majd behúzódunk az autóba.

Pillanatok alatt elalszunk, bár erre csak akkor jövök rá, amikor egy órával később egy zajra hirtelen felébredek. A mozgásra Tamás is felébred, ő is meglepődik, hogy milyen pillanatok alatt aludtunk el. Egyik pillanatban még beszélgettünk, a másikban már magába fogadott minket a kényelmes álom.

Kiszállok az autóból, a szokásos köröket futom. Ellenőrzöm a jelzőket, megnézem, hogy a nyeletőféket vajon bekapcsoltam-e. Visszamászok az autóba és próbálok visszaaludni. Nehezen megy a relaxálás a szokatlan környezetben. 10 óra fele arra ébredek, hogy egy autó kereke alatt ropog a murva a tó túloldalán.

Az autóval Zoli érkezik, akivel még augusztusban akadtam össze a Stég Magazinnak köszönhetően. Zoli kezdő bojlis, de nagyon lelkes és már túl van első saját bojlikészítésén is. Kölcsönös üdvözlések után Zoli kipakol és nekilát a szerelésnek. Egy ideig asszisztálunk a művelethez, de Zoli nem az a kapkodós fajta. A szerelékek még mindig a parton pihennek, pedig gazdájuk már vagy egy órája megérkezett.

Megunjuk az álldogálást és behúzódunk az autó védelmébe. Zoli folytatja a szerelést, de a dobások okozta csobbanásokat nem hallom már.

Hajnaltájt megszólal egy ismeretlen jelző. Tamással kipattanunk az autóból, hogy figyelemmel kísérhessük a fárasztást. Zoli is kiront az autóból és bevág a halnak. A fárasztás igen rövid, a ponty néhány percen belül a matracra kerül. A szokásos 2-3 kilós forma. Kezdetnek nem rossz - gondolom, de azután rögtön hozzáteszem magamamban, hogy igencsak elhúzódott a kezdet. Közeleg a reggel és eddig ezt az egy halat fogtuk.

A hal visszaeresztése után a szokásos forgatókönyv szerint cselekszünk, autó, hálózsák, durmi. Álmomban nyár van, és valami ismeretlen vízen horgászom Ádám öcsémmel. Még soha nem jártam ezen a vízen, de tetszik amit látok. Nagy pontyok úsznak duci tengeralattjáróként vízfelszín alatt néhány centiméterre, mi pedig a parton ülünk és élvezzük a látványt. Ádámnak eldurran az egyik botja, de valamiért nem vág be. A hal meg csak húzza az ólmot, a kapásjelző pedig folyamatosan szól.

A távoli csörgésre magamhoz térek és csendben fülelek. Ismét Tereskén vagyok, Tamás mellettem szuszog. Néhány pillanat múlva rájövök, hogy ismét Zolinak van kapása. Kivárok, de a csipogás nem akar abbamaradni. A mozgolódásra Tamás is felébred. Próbálom rávenni, hogy szóljunk Zolinak, de Tamás nem mutat nagy hajlandóságot a dologra. Kénytelen kelletlen kimászok a takarók alól. Odaballagok Zoli autójához és látom, hogy Zoli ébren van és jóízűen falatozik, közben rádiót hallgat. Ha nem most keltem volna, akkor bizonyára megmosolyognám a dolgot, de félálomban általában nem vagyok jó hangulatban.

Zoli lehalkítja a rádiót, és abban a pillanatban ő is meghallja a kapás hangját. Futás, bevágás, és... Nem akad meg a hal. Nem várom meg a csalizást, inkább visszabújok odúmba. Találó a hasonlat, mert úgy érzem magam, mint egy morgós öreg medve. A derekam fáj a kényelmetlen fekhelytől, álmos vagyok, és egyáltalán nincsen jó kedvem.

Snitt.

Már világos van, amikor újból felébredek. Mindig kellemetlen az ébredés egy terített betli után, de ma különösen nyomasztó a nullázás. A nyári fogások már a múlt homályába vesznek, új sikerekre vágyom. Ezért erőt veszek magamon, kimászom az autóból, hogy ellenőrizzem a szerelékeket. Mindkét bojlim megvan, pedig reménykedtem benne, hogy nem rajtam múlt a dolog.

Az időjárás még nem döntötte el, hogy mit kezd magával. Gyenge köd van, de nem olyan erős, mint amikor legutóbb Tereskén jártam. Akkor nem láttam a tó túloldalát. Most gond nélkül áttekinthetem a terepet. A nagyobbik tó túloldalán (ahol mi is horgászunk) napijegyes horgászok ülnek nagy nyugalomban. Nem nagyon kapkodnak a botok után, ami rossz jel. Ha ők nem fognak semmit zsenge kukoricával és gilisztával, akkor nekünk még nehezebb dolgunk lesz.

Hét óra fele Zoli összepakol és elindul szüretelni Palotásra. Amikor meghallom a település nevét, rögtön megélénkülök. Ugyan csak egy melós szüretről van szó, de én már órás palotási pontytokkal álmodom. Egy hét múlva indulunk a túrára, tele vagyok lelkesedéssel.

Fél nyolc fele vicces jelenet szemtanújává válunk. A túloldalon egy elnyűtt ruházatú ember kerekezik a gát felé. Mindössze egy táska van felgumizva a csomagtartójára, kezében egy összecsukott horgászbot. Pontosan velünk szemben áll meg és fékezés nélkül ugrik le a bicajról. Egyik kézzel a horgászbotot nyitja, a másikkal már a csali után kotorászik táskájában. Érkezése után 10 másodperccel már áztatja a szerelékét.

Tamással összenézünk és egyszerre mosolyodunk el. Az egész jelent úgy néz ki, mintha az ismeretlen horgász időre jött volna, és éppen azon igyekszik, hogy a fél nyolcas kapást le ne késse. Azon gondolkodom, hogy így is lehet horgászni. Induláskor kb fél órát pakoltam a felszerelésem az autóba, egy órát vezettem, másik órát szereltem és nem fogtam még semmit. Erre idejön egy ember egy szakadt biciklin, kezében egy bottal, a táskájában egy doboz kukoricával és ő is ugyanúgy élvezi a pecát, mint mi. Kicsit utálom magam ilyenkor a kényelmességem és rátartiságom miatt. Állandóan azon jár az agyam, hogy milyen orsót, botot, és szereléket vehetnék magamnak, miközben gyermekkoromban ugyanúgy jártam a csatornapartot, mint ez az ember.

Egyelőre kapás nélkül vagyunk, ezt Tamás rendszeresen a tudtomra adja. Csak úgy szórja magából a negatív hullámokat, de én rendíthetetlen vagyok. Tudom, hogy fogunk halat, a kérdés csak az, hogy mennyit és mikor.

Folyamatosan próbálkozom, hol ezen, hol azon változtatok. Próbálok dipelni, PVA hálóval etetni, apró pelletet szórni, de nincs hatással a halakra. A swingerek mozdulatlanok, a kapásjelzők csendesek. Végül a titkos fegyverrel próbálkozom, 15 mm-es chunks-ot teszek fel. Ezzel a csalival rengeteg halat fogtunk az idén, és hasonlóan kapásszegény időszakban is sikerült szép fogást elérni. A chunks-szal csak egy baj van, rengeteg óvodás ponty jön rá és talán csak minden tizedik hal értékelhető méretű. A másik problémát a hideg víz megoldja, a csali a tizenfokos vízben több órán keresztül is kibírja a hajszálelőkén.

{KEP::1592::25::center::}
{KEP::1593::25::center::}
{KEP::1594::25::center::}

Egyik botomon lecserélem a bojlit és felteszek két szem chunks-ot. A bedobás után negyed órával kapáskezdemény a chunks-os szereléken, de a hal 1 méter után elengedi a horgot. Tamásnak azonnal azt javaslom, hogy cserélje le az egyik botján a csalit. A csere után nem sokkal megtörik a jég, Tamás szerelékével megindul egy ponty.

Horgásztársam villámsebességgel rajtol és egy rendeset odavág. Elképzelem, hogy mit érezhet szegény hal a zsinór másik végén. Nem cserélnék helyet vele az biztos. A YAD Essex szépen dolgozik, egyre fogy a távolság Tamás és zsákmánya között. Még néhány kitörési kísérlet és máris a merítőben van a szép pikkelyes ponty.

{KEP::1596::25::center::}
{KEP::1598::25::center::}

Nálam még mindig semmi. A chunks-on vannak húzogatásaim, de nagyon étvágytalannak és óvatosnak érzem a halakat. Egészen rövid előkével vagy egy combi riggel lehetséges, hogy meg tudnám fogni őket, de egyszerűen túl fáradt vagyok ahhoz, hogy kössek néhány új előkét.
Közben igencsak beborul, így Tamás felállítja ernyőjét és mindketten aláhúzódunk. Jól számítottuk a dolgot, mivel perceken belül elered az eső. Az eső egyre jobban esik, a kövér esőcseppek a fejünk felett dobolnak a kifeszített ernyőn. Magunk alá húzzuk a lábunkat, és reménykedünk benne, hogy nem most lesz kapásunk.

Az égiek egy kicsit süketek lehetnek, mivel Tamásnak ismét kapása van. Fejébe húzza a kapucnit, de nem nagyon van rá szükség, mivel közben már majdnem teljesen elállt az eső. A fárasztás jobban elhúzódik, mint az előző hal esetében, a bot is egészen szépen hajlik. A tettes hevesen védekezik, megriad, amikor a part közelébe húzzák, de mire rájön, hogy átverték, addigra vége a csatának.

{KEP::1588::25::center::}
{KEP::1589::25::center::}

A ponty a nyár végi telepítésből származik. A horog szépen akadt, nem csinált nagy sebet, de a hal pikkelyei igencsak viharvertek. Később megtudjuk a parton cirkáló halőrtől, hogy a telepítésnél szinte mindegyik ponty megsérült egy kicsit, de így legalább könnyebben meg lehet ismerni őket.

2:0. Tamás már révbe ért, én egyre nyugtalanabb vagyok. Az időjárás közben szépen javul, néha már napot is látunk. Igaz nem sok ideig, de nagyon jól esnek a nap melegítő sugarai. A bal oldali botom végre nekem is elsül, az én halam a frissen gyúrt két szem 21 mm-es lacto-gyümölcs bojlira éhezik meg. Nem túl nagy, de legalább szép kapást csinált. Elkattintunk néhány képet, de szigorúan csak a beszámoló kedvéért. Nem érzem jól magam a telepített hallal a kezemben, de örülök, hogy legalább nem betliztem.

{KEP::1602::25::center::}
{KEP::1599::25::center::}

A szereléket visszadobom és tovább üldögélünk egymás mellett. A szemben lévő horgász más hely után nézett, így nincs mit megfigyelni. Valami álomkór lehet rajtunk, mert mindketten ülve elszundítunk. Arra ébredünk, hogy egy fiatal ismerősöm látogat meg minket. Rajmund kezdő bojlis, de az évet becsülettel végighorgászta Tereskén. Többször láttam már a parton, de csak augusztus végén beszélgettünk először. Kicsit beszélgetünk, majd látogatónk visszatér botjaihoz.

Tamás nem áll meg két halnál, még kettő halat partra segít. Én is fogok még egy soványkát, ismét a két szem bojlira. Érdekes, hogy Tamás a chunks-szal fogja a halakat, nekem meg kapásom sincs rá annak ellenére, hogy a horgok kb. 10 méterre lehetnek egymástól.

{KEP::1598::25::center::}
{KEP::1600::25::center::}
{KEP::1601::25::center::}

Délután 4 fele elkezdünk pakolni, mert Tamás haza akar érni a válogatott meccsére. Én immunis vagyok a focira, így szívesen maradnék, de egyedül nekem sincs kedvem a parton görbülni. A pakolás gyorsan megy, hiszen könnyített felszereléssel jöttünk. A bójákért sem kell evezgetni, mivel nem is tettük be őket a vízre.

Hazafele mindig gyönyörködöm a tájban. Van egy kedvenc helyem az egyik emelkedőn, ahol félre lehet állni. Fantasztikus látvány a lábaim előtt fekvő dunaparti város, a hatalmas épület, amiről még mindig nem tudom, hogy milyen célt szolgál, a hangya méretű emberek, a Dunán méltóságteljesen mozgó uszályok és személyszállító hajók.

Most is megállok néhány percre, mert a felhők pont a Duna felett érnek véget és a lenyugvó nap megszínezi a párás levegőt. Nem mindennapi látványban van részem. Nem nézelődhetek sokáig, úgy terveztem, hogy még világosban haza fogok érni. Egy pillanatig még azon merengek, hogy idén fogok-e még a kezembe bojlis botot vagy tavaszig kell majd várnom erre. Visszaszállok az autóba, elindulok, de valahogy ismét egy IFA mögött találom magam. Kicsit lelassítok, növelem a követési távolságot és nézelődök tovább.
teteje | vissza