Cikkek

Az Ebro vad pontyai II. rész 2012. február 17.
1 olvasó 10-ből 3 pontra értékelte az írást.

Ott hagytam abba az első cikket, hogy a halak beindultak. Ami azt jelentette, hogy a második héten napi 2 – 3 kapásom volt már. Őszintén megmondom ez annak is köszönhető, hogy nem voltam lusta és reggel 9 órakor már bevittem a felszerelést.

Megfigyeltem, hogy 8-10 óra között mindig volt halugrás az etetésem környékén de sajnos az első pár napban a behordás helyett a hálózsákom melegét választottam. Azt tudni kell, hogy itt a nap 2 órával később kel, mint Magyarországon, tehát kilenckor világosodott. Érdekes dolog, hogy reggel általában az 5,1 m-es vízből míg délután a 3,6 m-es mélységből volt kapás. Valószínű, hogy éjszaka visszahúzódtak a mélyebb részekre míg nappal kijöttek a kisebb vízbe mivel az jobban melegedett. Téli időszakba 1 fok különbség is rengeteget jelent. A csalikat folyamatosan próbálgattam egy süllyedő, egy lebegő, hóember és pasztázott bojli.

{KEP::31801::578::center::}
{KEP::31802::578::center::}
{KEP::31803::578::center::}
{KEP::31804::578::center::}


Legjobban a hóember szerelés vált be, egy 20-as süllyedő Elite-Strawberry és egy 18-as Explosive Stickmix lebegő bojli. A másik botomon ugyanez a megoldás, csak egy Elite és egy natúr popup Elite dippbe és amino gelbe mártva. Az időjárás is a kegyeibe fogadott az 5 napon át tartó viharos erejű szél lassan csillapodott, így már a behordás után sem kellett ruhát cserélni a csónakba beverődő víz miatt.


{KEP::31805::578::center::}
{KEP::31806::578::center::}
{KEP::31807::578::center::}
{KEP::31808::578::center::}
{KEP::31809::578::center::}


A halak szépen jöttek és meglehetősen jó súlyban voltak. Ez Ebro ponty állománya 90 százalékban pikkelyes nyurga és tíz százalékban tükrös nagy pikkelyekkel úgynevezett, spanyolpikkelyes pontyokból áll. Van még egy kevés kis fejű nagy testű ponty amik az ártereken lévő tavakból szöknek át. Érdekes, hogy egy 7 kg-os hal kivételével az összes fogott ponty 12kg felett volt a legnagyobb pedig 18,60 kg. Az utolsó 3 napra az időjárás megváltozott egyre hűvösebb lett és a nap is eltűnt az égről a beáramló párás ködös levegő miatt.


{KEP::31810::578::center::}
{KEP::31811::578::center::}
{KEP::31812::578::center::}
{KEP::31813::578::center::}
{KEP::31814::578::center::}
{KEP::31815::578::center::}
{KEP::31816::578::center::}
{KEP::31817::578::center::}


Ekkor jó szolgálatot tett az új Trakker Peachskin hálózsákom és kabátom ami kellemes komfort érzetet biztosított a hideg éjszakákon mivel sátornak csak egy brollyt vittem magammal. Szerencsére a halak a lehűlés ellenére is étvágyuknál voltak és jól megdolgoztattak engem és a botot egyaránt. A kapásokról annyit, hogy nem egyszer 150-200 méterről futottam a botokhoz és a hal addig húzta az orsóról a zsinórt míg be nem vágtam. Ezután 20-25 perces fárasztások következtek, ami igazi élmény volt. Egyre nagyon oda kellett figyelni mivel rengeteg kagyló él a vízben minél magasabbról kellett fárasztani, hogy el ne vágják a zsinórt. Ezért a mellettem lévő sziklapárkányt jó párszor meg kellett másznom de a végeredmény mindig kárpótolt.


{KEP::31818::578::center::}
{KEP::31819::578::center::}
{KEP::31820::578::center::}
{KEP::31821::578::center::}
{KEP::31822::578::center::}
{KEP::31823::578::center::}
{KEP::31824::578::center::}
{KEP::31825::578::center::}
{KEP::31826::578::center::}


A túra során összesen 18 pontyot sikerült fogni, aminek nagyon örültem. Úgy voltam vele ha egy két hal jön csak azzal is meg lettem volna elégedve mivel nekem az a lényeg, hogy a vízparton lehessek és horgásszak. Ha sikerül pontyot fogni örülök, ha pedig nem, akkor sem kedvetlenedek el mivel a kedvenc hobbimnak hódolhatok. Végezetül annyit, hogy feledhetetlen élményekkel gazdagodtam és jövő Januárban visszalátogatok ehhez a gyönyörű folyóhoz az Ebróhoz.


Bundik Zsolt
Imperial Baits Team

teteje | vissza

Stég a Facebookon
A hét képe
Friss videó
Nagy pontyok nyomában 4 !
Szerző: Tóth László
Megnézve: 0
Akciós termékek
Cikkek
Kiemelt vizeink
Látogatók a honlapon
Jelenleg 54 vendég és 0 bejelentkezett felhasználó tartózkodik a honlapon!
Hírdetések