Cikkek

Imperial Baits - PV TV - Bojlis Kupa - Deseda 2012. december 24.
1 olvasó 10-ből 10 pontra értékelte az írást.

Az idei év június utolsó heteiben Magyarország eddigi legnagyobb horgászversenyén is jelen voltam, mint a verseny egyik szervezője, amelynek a közel 240 hektáros Deseda tó adott otthont. Azonban az őszi versenyen, a másik oldalon, a versenyzők között vehettem részt ezen az egyedi versenyszabályokkal tarkított bojlis megmérettetésen. A nevezésemet követően már tudtam, hogy a verseny kimenetele részemről mindenképp kritikára ad majd lehetőséget, ha helyezést érek el, akkor azért, ha nem, akkor azért, de ennek ellenére vállaltam a megmérettetést.

Régi vágyam volt, hogy egy kimondott bojlis versenyt hozzunk létre, ami a nagyobb példányok kifogásáról szól. Ezen apropóból, az október első hetében meghirdetett bojlis versenyen, kizárólag bojlival lehetett etetni, és csalizni is, illetve a felhasznált bojli mennyisége is limitálva lett, 30 kilóban. Ez a limitálás sokakat elbizonytalanított, mivel úgy érezték, ez kevés lehet a verseny alatt, illetve voltak csapatok akik kifejezetten jól és helyesően, voltak akik kifejezetten rosszul fogadták ezt a feltételt. Hozzá tenném a verseny bírói a verseny regisztrációján minden csapatnál korrektül mérték a bevihető bojlit.

Akinek többlete volt, annak azt letétbe kellett helyeznie, melyet a verseny végén visszakaphatott. Itt nagyon eltérő számok mutatkoztak, volt akivel néhány, volt akivel majd száz kilót kellett letettetni. Ezt én a magam részéről abszolút pozitívan fogadtam, mivel végre egy olyan verseny, ahol a minőségről és nem a mennyiségről szól a sikeresség.

{KEP::40526::606::center::}

A versenyszabályzat kidolgozása során az volt a fő szempont, hogy minél nagyobb pontyok kifogására legyenek ösztönözve a versenyzők, ezért a halak értékelése pontrendszerben történt. Az újonnan kialakított pontrendszer annyit jelentett, hogy minél nagyobb súlyú pontyokat bónusz pontokkal értékelték.

A Kaposvári Sporthorgász Egyesület Kozári Miklós, elnök Úr vezetésével, bevállalta az egész heti mérlegelés, ezúton is köszönjük nekik a segítséget és példás helytállásukat.Mint az a verseny elnevezéséből is világosan kiderült, ez az esemény a PV TV támogatásával jött létre, akik biztosították ezáltal, hogy az egész országban a tv csatornán keresztül is látható legyen ez a nagyszerű kupa, így azokhoz is elér, akik egyéb okokból nem tudtak eljönni. Köszönettel tartozunk a PV TV stábjának, amiért időt és fáradtságot nem kímélve igyekezték a verseny minden fontos pillanatát megörökíteni.

A versenypálya 3 szektorra lett felosztva, melyet miden szektornak a szponzora, a saját nyeremény csomagjával díjazta, valamint az első három helyezett, a verseny legnagyobb pontyát fogó csapata is kimagasló jutalomban részesült.Mivel nekem nem igen sikerült még egyetlen versenyen sem jó helyet húznom, így a helyhúzást csapattársamra, Kovács Gáborra bíztam. Gabinak sikerült egy átlagosnak nevezhető középső helyet húznia, aminek nagyon az előjelek miatt nem igazán örültem, mivel a nyári versenyen ezen a helyen nem igen fogtak halat. De se baj, irány a kisorsolt hely, kezdődhet a verseny.

{KEP::40527::606::center::}
{KEP::40528::606::center::}
{KEP::40529::606::center::}
{KEP::40530::606::center::}

Az előttünk elterülő részen, a vízmélység maximum 3 méter volt, sikerült pár víz alatti bokrot, akadót találni, valamint a régi kajakos pálya oszlopai is előttünk voltak, amik jó helyeknek bizonyultak, tehát volt előttünk minden, ami jó lehet, már csak meg kellett találni, vajon merre járhatnak a desedai pontyok.Csali választás terén a szokásos IB Elite bojli mellett az erősen fűszeres, fokhagymás ízű Monster’s Paradise, és az újonnan debütáló Worm up gyári bojlinak adtam bizodalmat.

{KEP::40531::606::center::}
{KEP::40532::606::center::}

A versenyen Carp r Us legújabb ATS technológiával készített horgait használtam, rendkívül nagy megelégedéssel, amit mindenképpen érdemes róla tudni, hogy a hegye nem csorbul ki, és élességét szinte egész hét folyamán megőrizte!

{KEP::40533::606::center::}

Előkéimet 15 librás bevonatos zsinórból kötöttem, hosszúk maximum 20 centi volt. Csalizásban az egy szem 20 mm-es süllyedő, az egy 16 mm-es Flying (lebegő) kombináció volt a legjobb. A kapások szinte az éjszakai órákban voltak, ahogy besötétedett, feljött a hold, indultak a halak. Minden éjszaka sikerült fognunk 4-5 db mérlegelhető, 5 kilógrammnál nagyobb pontyot. A nappali órák szinte esemény nélkül teltek, 1-1 kapás kivételével.

{KEP::40534::606::center::}
{KEP::40535::606::center::}
{KEP::40536::606::center::}
{KEP::40537::606::center::}

A legjobb csalinak az új Worm up bojli bizonyult, halaink több mint 60%-át ennek segítségével sikerült fognunk.A hét folyamán, nagyon szoros volt a verseny, egész héten az első háromban meneteltünk, és bizakodtunk, hogy sikerülhet esetleg megszerezni a győzelmet. Nem volt elég a versenydrukkal és az éjszakai kapásokkal megbirkózni, még az októberi időjárás szeszélyességével is számolnunk kellett, hisz volt, hogy rövid nadrágos idő volt, volt, hogy a thermo ruhát kellett elővennünk. Az eső két napig ömlött ránk, még a hálózsákomban is 2 cm sár volt, volt, hogy combcsizmában aludtunk, hogy kapáskor minél gyorsabban a hal fölé tudjunk menni.

{KEP::40538::606::center::}
{KEP::40539::606::center::}
{KEP::40540::606::center::}
{KEP::40541::606::center::}

Eljött az utolsó éjszaka. Már nagyon vártuk, hogy a hold feljöjjön, mivel tudtuk, hogy ekkor jön el a mi időnk, ez a verseny utolsó éjszakáján sem volt másképp, és sikerült 5 db mérhető halat fogni hajnali 1 óráig, amivel már szólhattunk a verseny bíráinak, hogy rendkívüli mérlegelést kérnénk!

{KEP::40542::606::center::}
{KEP::40543::606::center::}
{KEP::40544::606::center::}
{KEP::40545::606::center::}
{KEP::40546::606::center::}
{KEP::40547::606::center::}

Majd reggelig még jött pár szebb hal, ami elégnek bizonyult, hogy az 5 napos fárasztó horgászat után, felállhassunk a dobogó legfelső fokára, megszerezve az első helyet!

{KEP::40548::606::center::}

Mondhatni eddigi pályafutásom legizgalmasabb és legjobb versenyén vagyok túl, amit egy jól átgondolt, és kivitelezett etetési és csalizási technikával sikerült megnyernünk, bizonyítva ezzel, hogy nem kell több mázsa bojli a győzelemhez, mivel mi az 5 napos versenyen kb 25 kiló bojlit használtunk el, amivel sikerült 24 db mérlegelhető halat fognunk melynek összsúlya meghaladta a 170 kilót!

{KEP::40549::606::center::}

Megjegyezném még, hogy a jól összeállított végszereléknek köszönhetően, a hét folyamán 29 kapásból sikerült 28 halat megszákolnunk, mely szinte 100% fogási arányt jelentett, versenykörülmények között. A felszerelésünk utolsó métere mindig a legfontosabb, mely a legjobban befolyásolja sikerességünket, valamint a helykeresés is fontos tényező lehet.

{KEP::40550::606::center::}

A csapatok végül velünk együtt nagy megelégedéssel vették az újonnan kidolgozott versenyszabályzatot, majdnem minden csapatnak sikerült értékelhető fogást bemutatnia, ennek köszönhetően jelezték is jövő évi indulási szándékukat. Az 5 kgos súlyhatárral a 27 csapatnak sikerült több mint 1300 kg pontyot zsákmányolnia, ami méltán öregbíti a Deseda tó hírnevét. Tény, hogy ez nem egy nagy halakkal betelepített bojlis tó, azért aki az olyan pecát keresi, annak nincs itt a helye. Itt igazán olyan halakkal hozhat össze a sors egy horgászt, ami még nem volt horgon, fantasztikus kapás és fárasztási élményekkel gazdagítva.

{KEP::40551::606::center::}

Említenék pár szót a díjazásról is, a szektor első helyezettek értékes nyereményekkel térhettek haza, melyeket ezúton is szeretnénk megköszönni, a Vector Fishing-nek, a Nash Hungary-nak, illetve Karel Nikl-nek, a Nikl Baits tulajdonosának.

{KEP::40552::606::center::}
{KEP::40553::606::center::}

A legnagyobb hal díját mely egy több min 200,000 Ft értékű ajándékcsomagot a Daiwa-Cormoran Magyarországi képviselete biztosította, a harmadik helyezett csapat a Delphin-Fin ajándékcsomaggal, a második helyezett csapat az Inox Carp 2 db Inox Rod-Padjával tért haza, valamint az első helyezésért több mint félmillió forint értékű Mack 2 és IB ajándékok leltek gazdára. Továbbá minden csapat Czero Fishing Team ajándékkal térhetett haza.

{KEP::40554::606::center::}

Jövő évi tervek egy tavaszi verseny Desedán, ahol a versenyszabályzat az őszi versenyhez hasonló lesz.

Csörgő Tamás
Imperial Baits – Carp R Us Team



teteje | vissza

Stég a Facebookon
A hét képe
Friss videó
Nagy pontyok nyomában 4 !
Szerző: Tóth László
Megnézve: 0
Akciós termékek
Cikkek
Kiemelt vizeink
Látogatók a honlapon
Jelenleg 121 vendég és 0 bejelentkezett felhasználó tartózkodik a honlapon!
Hírdetések