Cikkek

S II. Horgász tavak 2014. március 18.
1 olvasó 10-ből 10 pontra értékelte az írást.

S II. Horgász tavak

Az S II. Horgász tavakat Várpalota határában, az Ősi felé vezető út mentén találhatjuk. A tavak az 1876-ban kezdődött szénbányászat eredményeképpen maradtak ránk. A várpalotai bányák, köztük az S II. bánya hosszú ideig meghatározója volt a város, a térség életének. A bányákat 1996-ban bezárták, mellyel egy 120 éves korszak záródott le. Nincs már bánya, de a tavak itt maradtak.

{KEP::50622::632::center::}

Jelenleg az S II. Horgász tavakat a Bakony Balaton Horgász Szövetség tulajdonában lévő BBHSZ Sporthorgász Kft üzemelteti. A tórendszer három tóból áll. A legnagyobb az SII Felső, mely 26 hektár területű. Ez a bojlis tó, és ide járnak azok a pergető pecások is, akik igazán nagy csukákat szeretnének egy fénykép erejéig magukénak tudni. Ezen a tavon szigorúan a fogd meg és engedd vissza elvet kell szem előtt tartani, mind a békés- mind a ragadozó halak horgászata folyamán. Azon horgászok, akik szeretnének a zsákmányukból haza is vinni, az SII Belső (21.4hektár) illetve az SII Külső (9 hektár) tavak közül választhatnak. Ezeken a tavakon az engedélyek magukban foglalnak megtartható halat is.

{KEP::50623::632::center::}

A Felső tó gyönyörű, kapitális méretű pontyokat és hatalmas csukákat rejt magában. Nagyon gazdag a tó kárász állománya, melyből nem ritka a másfél kg feletti példány sem. Ha szerencsések vagyunk, gyönyörű koikat is foghatunk.

{KEP::50624::632::center::}
{KEP::50625::632::center::}

A tavon 17 bojlis állás került kialakításra. Az 1-10ig lévő állások előtt nagy kiterjedésű nyílt vízzel találkozunk, a 4 méteres víztől a 60centisig a nádfal távolsága 300-350 méter. A 11-17es állásig sokkal közelebb találhatjuk a szemben lévő nádfalat, mely zeg-zugos járataival izgalmas kalandokat okozhat, egy-egy jobb hal fárasztása során. Ne csodálkozzunk, ha 20 kg feletti ponty, vagy 10kg feletti csuka akad horgunkra.

{KEP::50626::632::center::}

A Belső tó a helyi horgászok körében híres a bottörő hatalmas amurjairól, de ebben a tóban is foghatunk szépen 10kg feletti pontyokat is, bár itt nem engedélyezett a csónakos horgászat miatt a behúzás.

{KEP::50627::632::center::}

A Külső tóval megegyezően itt is nagyon színes a fehérhal állomány, a finomszerelékes horgászok nagy örömére szép számmal foghatóak, még akár a januári hidegekben is. Keszegezés közben pedig gyakori vendégek a pontyok, melyekből a Külső és Belső tóban egyaránt foghatunk kapitális példányokat. Ebből a két tóból tarthatunk is meg az engedélyen jelzett mennyiségben halat. Szerencsés helyzetben vannak a tókezelők, ugyanis mindhárom tavat sikerült eddig megmenteni a törpeharcsáktól, szerencsére eggyel sem találkozunk horgászat közben.

{KEP::50628::632::center::}

Lehetőségünk van lakókocsi bérlésére is, mely 24 órára 3000 HUF. A horgászok rendelkezésére áll a halőrháznál zuhanyzó és angol wc is, melyek térítésmentesek, télen fűtöttek. Ugyancsak térítésmentesen tölthetjük akkumulátorainak és telefonjainkat a halőrháznál. A halőrök (Zoli és Peti) rendkívül segítőkészek, legyen bármilyen problémánk, és értik is a dolgukat, hagyatkozhatunk nyugodtan tanácsaikra helyválasztásnál, vagy bárminél.

{KEP::50629::632::center::}

Az árakról:
Felső tó: Bojlis napi jegy 4500 HUF, 3 napos 12000HUF, heti 20000HUF.
Pergető jegy: 3000HUF
Belső tó, Külső tó: Sport jegy: 1000 HUF (nem vihető el hal)
Napi jegy: 3000 HUF (2 db nemes hal és 3kg egyéb)
3napos jegy: 8000 HUF (5 db nemes hal és 10kg egyéb az elvihető mennyiség)

A tavak elérhetőségei: www.s2.bbhsz.hu
halőrház: +36 70 423 6442
e-mail cím: s2@bbhsz.hu
gps koordináta: 47.179638 : 18.1706



teteje | vissza

Stég a Facebookon
A hét képe
Friss videó
Nagy pontyok nyomában 4 !
Szerző: Tóth László
Megnézve: 0
Akciós termékek
Cikkek
Kiemelt vizeink
Látogatók a honlapon
Jelenleg 17 vendég és 0 bejelentkezett felhasználó tartózkodik a honlapon!
Hírdetések