Cikkek

Közlemény 2014. szeptember 04.
1 olvasó 10-ből 10 pontra értékelte az írást.

A Stég Team az alábbi közleményt teszi közzé, minden változatás nélkül:

Közlemény

Tisztelettel tájékoztatom a fórum olvasóit, valamennyi horgásztársat, hogy a „korábban beígért” bírósági eljárást az érintett személy, Sági Tamás megindította és végigvitte jogainak megóvása, nevének tisztára mosása, illetve közvetetten a hasonló esetek visszaszorítása érdekében!

Vélhetően többen emlékeztek a konkrét esetre, amely még 2013. év végén kezdődött, és amely során L.A. több hozzászólásában Sági Tamásról a nagy nyilvánosság előtt, a becsületének csorbítására alkalmas tényeket állított, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezéseket használt egy másik kommentelő hozzászólásához kapcsolódva. Ezen másik kommentelő a későbbiek folyamán felhagyott büntetőjogi korlátokba ütköző magatartásával, nyilvánosan elnézést kérve. L. A. azonban tovább folytatta becsmérlő kijelentéseit, könnyelműen bízva abban, hogy Sági Tamás nem viszi tovább az ügyet.

Nos, ez – valamennyi jó szándékú, becsületes horgásztársunk örömére - nem így történt, hiszen a horgásztársadalomban hosszú évek óta részt vevő, annak kultúráját és sporthorgászati jellegét népszerűsítő személyként érthetően felháborították a rágalmak, így felkereste dr. Horváth Gábor szombathelyi ügyvédet, aki első körben ügyvédi felszólító levélben hívta fel L. A. figyelmét arra, hogy büntető- és polgári jogi korlátokba ütköző magatartásával hagyjon fel, a jövőben tartózkodjék a hasonló jellegű cselekményektől, az általa hivatkozott „cáfolhatatlan bizonyítékait” tárja elő, kommentjeit törölje és kérjen elnézést a sértettől a megjelölt határidőn belül, ellenkező esetben büntető eljárást kezdeményeznek ellene Sági Tamás becsületének és jó hírnevének megsértése miatt.

Tekintettel arra, hogy L.A. a hivatalos levélre nem, csupán e-mailben a sértettnek – persze mindenféle bizonyíték nélkül, üres frázisokkal - reagált, továbbra is könnyelműen bízva a további eljárás elmaradásában, egyúttal folytatva rágalmazásait, Sági Tamás és jogi képviselője megindította a magánvádas eljárást, amely eljárás a közelmúltban jogerős – a vádlott fellebbezési jogáról való lemondása melletti – ítélettel lezárult, amely ítéletet természetesen a vonatkozó jogszabályok figyelembe vétele mellett – anonimizált formában - mellékelten közlünk.

Sági Tamás célja ezen eljárással, illetve a jelen közlemény megjelentetésével a saját, valamint a hazai elismert emberek, és forgalmazók jó hírnevének tisztázásán túl az volt, hogy egyrészt mindenkinek a figyelmét felhívja arra, hogy a jövőben az ilyen és hasonló jellegű, akár irigységből, akár rosszindulatból, vagy bármely okból származó, rágalmazó, becsületsértő magatartás folytatásától mindenki tartózkodjék. Az esetet tanulsága, hogy az ilyen megnyilvánulás igenis következményekkel jár, másrészt pedig az volt, hogy a sértetti oldal figyelmét is felhívja arra, őket bátorítva, hogy igenis van arra mód és lehetőség, sőt kell is, hogy az ilyen ügyeknek elejét vegyék, és ha kell, jogi úton szerezzenek érvényt igazuknak, tisztázva saját magukat.

Köszönjük!



Kiegészítés:

Néhány dolgot szeretnénk mi is tisztázni a fentiek kapcsán:

1., Sági Tamás semmilyen formában nem kívánt a Stég Magazin szerkesztési elveire nyomást gyakorolni, holott ezt – tekintettel az egyértelmű jogi helyzetre – minden további nélkül megtehette volna. Kapcsolatunk továbbra is korrekt, baráti maradt.

2., Tudomásul kell venni, hogy a szólásszabadság nem egyenlő a bizonyíthatatlan, rágalmazó állítások nyilvános közzétételével. Ha valaki mégis más becsületét csorbító állításokat tesz, megteheti, de saját érdekében csak akkor tegye, ha azokat bizonyítani is tudja.

3., A Stég Team fenntartja magának a jogot, hogy a jogszabályi háttér figyelembe vételével az oldalára történő bejegyzéseket törölje, az ezeket eszközlő személyeket meghatározott időre vagy végleg kitiltsa. Amennyiben ezen bejegyzésekből erkölcsi vagy anyagi kár éri az oldal fenntartóját, a sértett fél személyétől függetlenül jogi lépéseket tehetünk.

4., A Stég Team – mint fennállása során mindig – platformfüggetlen módon továbbra is helyt ad a kulturált bírálatoknak, akár saját termékeire vonatkozóan is. Hisszük, hogy a kritika sokkal inkább előre viheti kedvenc sportunk fejlődését, mint az öncélú tömjénezés. 

Tisztelettel:

Tóth László
Stég Magazin Team.

teteje | vissza

Stég a Facebookon
A hét képe
Friss videó
Nagy pontyok nyomában 4 !
Szerző: Tóth László
Megnézve: 0
Akciós termékek
Cikkek
Kiemelt vizeink
Látogatók a honlapon
Jelenleg 113 vendég és 0 bejelentkezett felhasználó tartózkodik a honlapon!
Hírdetések