
Címkék: Recsk
Mindig is szerettem volna olyan vízen horgászni, ahol szép amúrokat lehet fogni. Tibi emlegette nekem egész évben, hogy tavaly horgászott egy hetet Recsken és ez az az víz ahol a nagy amúrok miatt nagyon nehéz pontyot fogni.Hóhó! Ez kell nekünk! - gondoltam azonnal.
Sokáig tervezgettük a látogatást, de a víz nagysága miatt nem akartunk csak egy hétvégére menni. Közben a hónapok egyre csak teltek és júliusban már látszott, hogy ha nem lépünk, akkor lemaradunk a recski horgászatról.
A véletlenek összjátéka úgy hozta, hogy Tibi barátai, Attila és Zsolt pontosan az elõtt a hétvége elõtt mentek a Búzásvölgyi tározóra horgászni (ez a recski tó hivatalos neve), amikor mi is terveztük a horgászatot. Így az elõetetést és a helyfoglalást meg is oldottuk. :]
Eredetileg az egész túra aprópóját az adta, hogy a párom (Judit) a munkatársai által szervezett bulira akart eljönni egy közeli faluba. Az eredeti terv az volt, hogy engem kitesz a Maconkai tározón, de onnan olyan híreket kaptam, ami lelohasztotta a lelkesedésem (napijegy aranyáron, nem lehet csónakkal bemenni, nem lehet bójázni). Ezért döntöttünk inkább Recsk mellett. Recskrõl annyit tudtam, hogy a második világháborúban itt volt a magyar koncentrációs tábor, melynek helyén ma valami emlékparkot létesítettek. A tóról korábban nem hallottam, de mikor kicsit utána néztem az interneten, akkor láttam, hogy egy völgyzárógátas témáról van szó, ami több mint 2 kilométer hosszan terül el a Mátra lábánál.
Pénteken munka után tudtunk indulni és így meglehetõsen késõn értünk Recskre. Ez augusztus elején még nem jelent akkora problémát, hiszen volt idõnk az etetésre és a sátrak felállítására. Tibi barátai által a legjobb helyeket sikerült megszereznünk, közvetlenül a gát elõtti szakaszra ülhettünk le. Hiába pakoltunk õrültek módjára, már erõsen sötétedett, mikor az utolsó sátorcövek is a helyére került.
{KEP::1965::88::center::}
{KEP::1967::88::center::}
A bojlis túrák elsõ napja mindig tiszta rohanás, fõleg ha az ember munka után indul neki a horgászatnak. Ebben az évben mindössze két olyan hetem volt, amikor egy teljes hétig csak horgásztam, és a horgászataim 90%-a hétvégi peca volt.
Az ilyen péntek estéken jól esik leülni a partra, egy sör és a haverok társaságában, hogy az ember magába szívjon egy kicsit a természetet. Mi is így tettünk és majdnem éjfélig beszélgettünk hármasban (Tibor, Judit és én). Nem vagyok nagy ívó, sõt nem szeretem amikor a horgászok magukról megfeledkedve berúgnak a parton és ocsmányul viselkednek, de aznap este a Zsoltiék által hátrahagyott Jagermaisterbõl is iszogattam. Jól esett a tömény, és ahogy megérkezett a gyomromba az elsõ néhány korty már nem is fáztam annyira a hûvös éjszakában.
Eddig mindenféle pakolásról és iszogatásról írtam, de a halakról még nem esett szó. Az elsõ dobásoknál azonnal észrevettük, hogy a fenéken 10-30 centis iszapréteg található, ezért a saját amúros bojli mellé az egyik szerelékre egy Top Secret mézes lebegõt, a másikra a Tibi által vásárolt Solar ananászos bojlit tettem. Eddig sem bíztam a gyári bojliban, és ezek után sem fogok, de nem készültem lebegõs házi bojlival és muszály volt az iszap ellen védekezni.
A képen Tibi egyik szerelékét láthatjátok. A 80 grammos inliner ólom alatt a gumibogyók azt akadályozzák meg, hogy a forgókapocs közvetlenül az ólom fenekéhez érjen. Az elõke egy stiff rig, ami egy ólombélésû Kryston Score (vagy Loaded, de erren emlékszem) és egy Korda IQ-ból kötött merev elõkékbõl áll. A horog Korda Wide Gape, ami nem igazán amúros horog, de végül is nem csalódtunk benne.
A sárga bojli a korábban már említett Solar lebegõ bojli 14 mm-es méretben, a másik egy általam készített mézes-fahéjas házi bojli, ami méretben harmonizál a lebegõ bojlival. A bojlikból egyébként azért tettünk fel kisebb átmérõjû golyókat, mert az amúroknak nincs olyan nagy harmonika szájuk, mint a pontyoknak.
{KEP::1962::88::center::}
{KEP::1963::88::center::}
{KEP::1964::88::center::}
{KEP::1970::88::center::}
Az én szerelékem:
{KEP::1971::88::center::}
Elsõ nap én is hóembert kötöttem, de késõbb átváltottam szimpla bojlival, amit Pelzer lebegõ szivaccsal könnyítettem. A szerelék egy sima hair rig. Horognak egy Hayabusa W1-et választottam. Ez ugyan nem a mostanában divatos kontinentális bojlis horog, hanem annál sokkal kecsesebb. Amúrra ideálisnak gondolom.
Az elsõ halat Tibi fogta. Még pakoltunk, amikor az egyik szereléke megindult. A bevágás után rögtön mondta, hogy amúrt akasztott. A hal nem volt túl nagy (2-3 kiló), de biztató kezdetnek tûnt. Sajnos nem volt kéznél a fényképezõ, így az eseményt nem dokumentáltuk.
A következõ jelentkezõ nem sokkal éjfél elõtt éhezett meg az én bojlimra. A bevágás után azonnal éreztem a jellegzetes amúros fejrázásokat, amelyekrõl eddig csak hallottam.
Amikor amúrt fáraszt az ember, akkor nagyon résen kell lenni, hiszen az amúr rendkívül érdekesen védekezik. A bevágás után gyakran hihetetlen sebességgel megindul a horgász irányába, aki ilyenkor alig gyõzi felszedeni a lazuló zsinórt, majd a part elõtt visszafordul és a rövid pórázt kihasználva lóvá teszi a felkészületlen horgászt.
Az én halam is így viselkedett és szinte a partig jött, mint egy engedelmes kutya. Ott megérezhette a vízmélység rohamos csökkenését és 3-4 kirohanást produkált. Erre elõre felkészültem és a fékem lelazítottam, mielõtt az amúrt szakítani tudott volna.
A hal nem volt nagy, de mivel az elsõ amúrom volt (fiatalabb koromban, akasztottam néhányat, de azok a vékony úszós szereléken csúffá tettek), nem zavart a mérete. Kb. 4-4,5 kilós lehetett.
{KEP::1958::88::center::}
A halfogás után még visszaültünk beszélgetni, de Tibi is fáradt volt, ezért nem sokkal éjfél után eltettük magunkat aludni. Az éjszaka eseménytelenül telt. Hajnalban arra ébredtem, hogy egészségügyi sétát kell tennem. A kötelezõ gyakorlat után élveztem a hajnali hûvösséget, nézelõdtem egy kicsit. Annyira sejtelmes volt a víz a vastag párarétegtõl, hogy kimentem a gátra kamerázni és fényképezni.
{KEP::1959::88::center::}
{KEP::1960::88::center::}
{KEP::1961::88::center::}
Jó háromnegyed órát nézelõdtem a gáton, ez alatt szinte teljesen felszállt a köd. Visszamentem a helyemre és azon gondolkodtam, hogy visszafekszem, amikor azt láttam, hogy a bójánk körül hatalmas halak fürdenek. Egymás után tûntek fel a dinoszaurusz nagyságú hátúszók, farokúszók a vízben és még 90 méter távolságból is jól látszott, hogy komoly halak járnak arra. Azt gondoltam, hogy az amúrok napoznak a víz tetején, ezért elkezdtem Tibit keltegetni, hogy szedje elõ az etetõhajót.
Tibi háromszori felszólítás ellenére sem volt képes magához térni, ezért úgy döntöttem, hogy csúzlival próbálok meg némi bojlit a bójára lõni. A házi bojlim nem repült el a célig, ezért gyári mézest szedtem össze, amit már vagy egy éve hurcolok magammal. :]
Az etetés után kicsit aggódtam, hogy a hitvány bojli nem tartja helyben a halakat, de mivel az amúr korántsem olyan igényes, mint a ponty, ezért bíztam benne, hogy beérik az olcsóbb matériával. Kis táborunk még akkor sem akart megélékülni, mikor a nap elérte a sátrakat. Nyáron hamar felszökik a hõmérséklet a sátorban, ha megsüti a nap, de ezt a problémát Judit hamar megoldotta.
Még reggel kivittem az ágyam a szabadba, az egyik fa alá és ezt Judit elprivatizálta tõlem. Nem bántam, hiszen a héten sokat dolgozott és ha már kint van a parton velem, legalább csinálja, amihez kedve van, vagy legalábbis amit a körülmények engednek neki. :]
{KEP::1969::88::center::}
A szombati napunk egyébkén meglehetõsen eseménytelenül telt, nem számítva azt, hogy a Tibi által bevitt nádszál bójára sikerült rádobnom. Mikor láttam, hogy a szereléket nem tudom kiszabadítani, levetkõztem alsónadrágra és egy gyári bójával megindultam befele. A víz kellemesen meleg volt, és bár az iszapot utálom, de a fürdés jól esett. A biobóját kihoztam és helyére a kényelmesebb és biztonságosabb dõlõbója került.
{KEP::1966::88::center::}
{KEP::1968::88::center::}
A halakat nem zavarta az úszkálásom, mivel sem a fürdés elõtt, sem utána nem akartak kapni. Még péntek este megjelent egy idõsebb ember a horgászhelyünkön és néhány szót váltott Tibivel. Nem nagyon értettem a dolgot, de késõbb Tibi elmagyarázta, hogy az idõs urat Józsi bácsinak hívják és õ a gátõr.
Tõle tudtam meg, hogy az amúroknak nézett halak busák voltak. Azt is megtudtam, hogy a busák minden halat elvernek a környékrõl. Egy kicsit elkedvtelenedtem, mert tényleg azt hittem, hogy amúrokat láttam reggel.
Az idõjárás szombat délután igencsak megváltozott. Délután egyre rondább felhõk kúsztak a fejünk fölé. Minden felszerelésünk a sátrakba menekítettünk. Mivel Judit már elment a bulira, a sátramban keletkezett némi hely. Tibi csak egy iglu-t hozott magával, amibe az ágyát nem tudta belenyomni, ezért összebútoroztunk. :D
Az esõ elkezdett cseperegni, majd a cseppek meghíztak és egy kiadós felhõszakadást kaptunk a nyakunkba. Elnyúltunk az ágyakon és úgy dumálgattunk Tibivel. No nem sokáig, mert hamar elnyomott minket az álom. Erre akkor jöttünk rá, amikor egy félórás szendergés után a fejünk felett reccsent meg az ég.
Szinte egyszerre ültünk fel Tibivel és félkómás állapotban arra próbáltunk rájönni, hogy mi történt. Hamar rájöttünk, hogy a vihar elért minket, mivel az elsõ reccsenést követte a második, harmadik, sokadig. Eredetileg nem terveztünk elvalvást, ezért Tibi még az autóját sem zárta be. Kicsit meg is ijedt, hogy miközben mi szenderegtünk, akár ki is pakolhatták volna a motort belõle. :]
Feltápászkodott és megpróbálta a sátron keresztül bezárni az autót. Ez simán sikerült volna egy olyan helyen, ahol az autóval közvetlenül a sátrak mögött tudunk megállni, de itt jó 20 méterre volt az út a vízparttól. A távzárás nem jött össze, ezért Tibi felvett egy széldzsekit és nekiindult megázni. A sátor zipzárját épphogy megfogta, egy hatalmas villanást láttunk magunk elõtt kb. 100 méterre és abban a pillanatban akkorát reccsent az ég, hogy megállt bennünk az ütõ.
A villám jó száz méterre tõlünk, a víz közepén csapott le. A pontos vízbeérkezés helyét nem láttuk a nádastól, de amit láttunk az elég volt, hogy Tibi meggondolja magát és visszafeküdjön az ágyra. Az én tarkómon is felálltak a kis pihék és az ijedtségünk nem akart múlni, mivel a vihar felettünk tombolt. A szél nem volt nagy, de a közvetlen környezetünkben jó néhány villámot láttunk/hallotunk.
A nap hátralévõ részében általános lustaság vett erõt rajtam. Egyszerûen képtelen voltam magamhoz térni. Közben valahonnan a túlvilágról hallottam, hogy Tibi felkel, ki be mászkál.
Már sötétedett, mire újra öntudatra tértem. A part tiszta sár volt az esõtõl, és a botjaimra meg az orsóimra is rossz volt ránézni, mivel vastagon állt rajtuk az esõcseppek által felcsapott sár. Én már kipihentem magam, de most Tibin volt a sor és õ dõlt ki. Majd egy órát ténferegtem a parton, lecseréltem a csalikat, hallgatóztam egy kicsit, de nyoma sem volt a nagyobb halak által keltette fordulásoknak. Hamarosan én is lefeküldtem aludni, de éjfélre felhúztam az órát, mivel csalit akaram cserélni.
Általában úgy cserélek bojlit, hogy egyszerre csak egy szereléket csalizok újra. Nem tudom mi történt aznap éjszaka, de mindkét szerelékem kiszedtem egy idõben. Az elsõ cájggal nem is volt semmi gond, de a másik szereléket sikeresen elakasztottam néhány méterre a parttól. Valami nádtorzsát foghattam, mert sikeresen be is szakítottam a teljes koloncot.
Mindig tartok magamnál elõre kötött elõkéket, de a szerelés és a csalizás így is vagy egy óráig tartott. A felettébb bosszantó közjáték után visszafeküdtem aludni, de szinte még le sem csuktam a szemem, Tibinek megszólalt a jelzõje. A kapás elég gyenge volt, a hal szinte nem is húzott le zsinórt. Mire Tibi kiásta magát kedvenc piros csíkos takarója alól :] , addigra a kapás abba is maradt.
Újabb negyed óra nyugalom következett, majd a jelzõ ismét megszólalt. Tibi ismét a bothoz ment, és mivel az ejtés folytatódott, bevágott a halnak. Bevágásnál mindig figyelem, hogy milyen szögben hajlik a bot. Nagyjából már meg tudom becsülni, hogy Tibi 3,90-es pálcáira milyen méretû hal akad. Érdekes módon a bevágás után alig hajlott a szigorú pálca, de ahogy Tibi felszedte a zsinórt, úgy a zsinór egyre jobban a nád felé mutatott és a bot is meghajlott rendesen.
Alig 20 méterre elõttünk járhatott a hal, és a zsinór már nyílegyenest a két hely között lévõ összefüggõ nádfal elé mutatott. A zsinóron furcsa anyagot vettünk észre, de akkor azt hittem, hogy a zsinór nyárfaszöszöket szedett össze és az csúszott össze a szokásos gomboccá. A hal tartotta magát és erõsen a nádas fele haladt. Attól tartottunk, hogy egy jobb ponty akadt a horogra, ezért már azon gondolkodtunk, hogy bele kéne gázolni a vízbe, hogy a nádfal elõtt tartsuk a tettest.
Ekkor hallottuk meg a gátõrháznál horgászó Józsi bácsi hangját. Átkiabált és azt tudakolta, hogy nem fárasztunk-e véletlenül. Némi eszmecsere után rájöttünk, hogy Tibi és Józsi bátyánk valahogy összeakadtak, mindezt úgy követték el, hogy az én szerelékem középen meg sem pittyent.
Az történt, hogy az öreg gátõr megunta az éjszakázást és bement a gátõrházba aludni. A szerelékeket úgy hagyta és a stupekot elvitte egy harcsa és kb 100 méteren keresztül vonszolta magával a horgászhelyünk irányába. A kapás valószínûleg pont az idõ alatt következett be, amikor az én szerelékeim nem voltak vízben, így a harcsa elballagott az én állásom elõtt, és összeszedte Tibi cuccát. Sõt mindkét cuccát.
Józsi bácsi természetesen bezárkózott éjszakára és mivel a halat meg nem tudta otthagyni, ezért Tibit a kerítésen keresztül kellett átsegítenem. A többi történésrõl nem sok infom van, mivel az én feladatom az volt, hogy tartsam meg Tibi zsinórját. A szerelékeket levágták én meg visszacsévéltem a harcsatakonnyal vastagon borított zsinórt. Azt amit én nyárfaszösznek gondoltam, az bizony a harcsanyálka volt.
Az újraszerelés nem volt nagyon fájdalmas, mivel az elõkék nem sérültek, és csak a gubancgátlóba kellett újra behúzni a zsinórokat. A hal egyébént 6-7 kilós volt, néhány fényképet is csináltam róla reggel. Íme itt van a világjáró harcsa (ugyan utálok kantáros képet kitenni, de egy harcsánál talán ezt el lehet nézni):
{KEP::1972::88::center::}
{KEP::1973::88::center::}
Ilyen kalandok után azt gondolná az ember, hogy nehezen aludtunk vissza, de furcsa módon Tibi szinte azonnal horkolni kezdett és mivel nekem sem volt jobb dolgom, én is elaludtam. Szerintem valami alvás érdemérmet kiérdemeltünk ebben az évben, mert a parton néha többet voltam az ágyban, mint amennyit otthon alvással töltök. Az egész heti hajtást valahol csak ki kell pihennie az embernek. :]
A vasárnapi nap nagyon soványan indult. A reggeli etetésen erõsen gondolkodtunk, mivel a maradék fél napra nem akartuk telezabáltatni a halakat. Mivel azonban el akartuk mosni az edényeket, azért a bödön alján lévõ 2-3 kiló kukoricát csak beszórtuk.
Sokáig nem történt semmi, ezért megpróbálkoztam az elõzõ nap sikerrel tesztelt pellettel. Két szemet tettem fel és ugyanaz történt, mint elõzõ nap. Egy 2 kiló körüli ponty szinte fél órán belül elvitte a szereléket. Ugyan nem ezekre a telepített halakra vágytam, de úgy voltam vele, hogy a pellet iránt legalább érdeklõdik valami és talán beesik egy komolyabb hal is.
A következõ kapás tipikus dévér féle húzd meg, ereszd meg volt, és sikerült is kitermelnem egy kiló körüli keszeget. Tibi jól röhögött rajtam, de csak addig, míg még egy pontyot nem fogtam. Addig is folyamatosan kapacitáltam, hogy tegyen fel pelletet, de elhárította az ajánlatot.
Végül csak felrakta az egyik horgára a szuper pelletet :] és nem telt el fél óra, máris megindult valami a szerelékével. A kapás után már jelezte is, hogy amúrt akasztott, ezért rögtön lazított a féken. A 3-4 kiló körüli hal egészen a partig jött és ott azonnal felfeküdt a víz tetejére. Arra számítottam, hogy a merítõ vízbe helyezésétõl megindul majd, de úgy feküdt elõttünk, mint aki szándékosan öngyilkos akar lenni.
Alátoltam a merítõt, de még mindig nem akart megindulni. Megkérdeztem Tibitõl, hogy akar-e fárasztani, és mivel a válasz igen volt, a merítõvel szándékosan oldalba löktem az amúrt. Az abban a pillanatban megindult és lefutott még egy kört, de utána ismét felfeküdt.
Hát ha nem akarsz menni, akkor ne futkozz - gondoltam és megmerítettem a halat és azzal a lendülettel ráraktam a matracra. Azért siettem, mert míg Tibi valamerre elkószált, megtöltöttem a matracot vízzel, mintha az esõ áztatta volna el elõzõ nap. Az amúr persze megvadult és két három farokcsapással kitermelte maga alól a 2-3 liter vizet. Az egész Tibire ment, aki nem is sejtette, hogy én követtem el a galádságot. Késõbb persze elmondtam neki, és jót röhögtünk az egészen :D
{KEP::1974::88::center::}
A halfogási hullám nem sokáig tartott, és déltõl már csak a botokat õriztük. Közben összeszedtük a cuccokat, lemostuk a sarat róluk, összehajtottuk a sátrakat és vártuk Judit érkezését. Kb negyed óránként megállt valaki a hátunk mögött és azt nézte, hogy vajon jövünk vagy megyünk. Késõ délután Judit is megérkezett és végül botokat is elbontottuk.
Pont ekkor érkezett két bojlis horgász, akik nagyon megörültek, hogy a gát elõtti utolsó hely felszabadult. Kicsit elbeszélgettem velük és kiderült, hogy földik vagyunk, hiszen õk is Békés megyébõl jöttek horgászni. Igaz, hogy én már 6 éve Budapesten élek, de azért belül még mindig békéscsabainak vallom magam. :D
A túra végén megállapítottuk, hogy ritka rossz idõszakot fogtunk ki, de a környezet nagyon szép volt és biztosak vagyunk benne, hogy a tó rejt még néhány szép pontyot és amúrt, amiért érdemes lesz újra ellátogani a Mátra északi lejtõihez. Jövõre újra próbálkozunk!